Minden

Miért nevezik Jézust vőlegénynek?

Az írás, ugyanúgy, mint sok gyerekmese, tele van jelKÉPekkel, KÉPes beszédekkel, amelyek játékos módon világítanak rá az igazságra. EkKÉPp KÉPesek nekünk segíteni, hogy megértsük a lényeget.
Az Újszövetségben Jézust vőlegénynek nevezik, és az igazságra vágyó emberek közösségét pedig menyasszonynak. Itt szándékosan nem használom az egyház szót, mert ezalatt a keresztény vallási felekezeteket érti ma az emberiség. Holott nem az az egyház, hanem az igazságot ismerő és cselekvő emberek közössége, akik mellesleg lehetnek keresztény vallásúak is.
A földi életben a vőlegény az a férfi személy, akinek a karjaiba engedheti magát a menyasszony. Megnyílik előtte. Széttárja szívét és combjait, hagyja magát megtermékenyíteni általa.
Spirituális, avagy mennyei értelemben a vőlegény egy olyan lélek/szellemiség, amely megtermékenyítve az ember szívét és elméjét újjá formálhatja őt. Jézusról tudjuk, hogy Teremtőnk tervének, az élet szavának megtestesítője, aki egy olyan szellemiséget hagyott maga után, amelyet, ha megismer valaki, megelevenedik, avagy újjászületik tőle az ő lelke.
Ilyen értelemben az élet igazságát szerető és megismerni vágyó emberek a világ minden táján a menyasszonyt jelképezik, akik rábízzák magukat Isten karjaira, megnyílnak előtte, és örömmel engedik magukat megtermékenyíteni az élet szava által annak érdekében, hogy megtisztuljon, újjáformálódjon a lelkük.
Jézus azért jött, hogy az elbukott, a hazugságok és a gyűlölet által besötétült világba visszahozza az élet világosságát, annak „csíráját”, magvát, ezáltal megtermékenyítve, megelevenítve a haldokló embereket.
Ezért vőlegény Ő az apostolok levelei szerint. És ezért boldog az, aki tapasztalhatja az ő vőlegénységét, és a saját menyasszonyságát a Mindenhatóval szemben.
Ilyen értelemben mindenkinek, amíg a világ mulandó dolgait szereti, és amiatt nem tud az örökkévaló dolgokra figyelni, nem Jézus, hanem Sátán a vőlegénye, megtermékenyítője. A Sátán szó megtévesztést, az élet útjáról való letérítést jelent. A megtévesztés lényege az, hogy a mulandó, rothadó, rozsdázó, avagy a hiábavaló dolgokon tartja az ember figyelmét. Ekképp az ő lelke nem tud megtisztulni, és elszakadni az elmúlásra ítélt világtól.
Ha megértetted, miért vőlegény Jézus, és mi a különbség a két vőlegény között, Annak adj hálát, Akinek úgy volt kedves, hogy ezzel az analógiával szemléltesse az Ő szerepét az emberiség életében! És tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy ismered-e, és szeretnéd-e megismerni azt a vőlegényt, aki a lélek megtisztulásának, megelevenedésének magvát kínálja számodra is ajándékba.
Ingyen kaptátok; ingyen adjátok! 🤗🥳🥰

Feliratkozás

Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb bejegyzésekről,
írd be a pontos e-mail címed a lenti dobozba,
és kattints a „Feliratkozom!” szóra.

Egy kis türelmet kérünk!

Kérünk, ellenőrizd a postafiókodat
és a spam (levélszemét) könyvtárat.