Sokszor akart segíteni nekem Isten, de amíg össze nem törtem teljesen, mindig találtam valami fontosabbat és érdekesebbet az Ő segítségénél, az Ő tanácsánál.
Vannak, akik még a halálos ágyukon is találnak fontosabbat és érdekesebbet Isten segítségénél. Ezért Isten segítsége nélkül kell átlépjék a küszöböt. A küszöbön túl pedig megszűnik a tér, és megszűnik az idő. Ekképp, amit ott fogunk látni, és tapasztalni, örökre velünk marad.
Emlékezz vissza, milyen volt, amikor halálfélelemmel küzdöttél, és pánikrohamaid voltak. És most próbáld meg elképzelni, hogy újból úrrá lesz rajtad a pánik, a halálfélelem, ami az őrületbe kerget, de ezúttal már semmivel sem tudod elterelni a figyelmed lelked valós állapotáról. Nincs telefon, nincs facebook, nincs egy amerikai film, nincs alkohol, és nincs egy barát, aki megvigasztalhatna. Nincs senki és semmi, csak a saját bűneid és sötét gondolataid, amelyek szaggatják a lelkedet. Ezt a helyet, ezt az állapotot Jézus úgy hívja, hogy pokol, gyehenna tüze, örök kárhozat.
Ezt természetesen nem kötelező elhinni. Azonban ahogy a nap felkel akkor is, ha hiszünk benne, akkor is, ha nem, úgy a pokol és a menny is létezik akkor is, ha hiszünk benne, akkor is ha nem. Akkor is, ha ismerjük Jézus erre vonatkozó szavait., akkor is, ha nem.
„Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az ő fiának menyegzőt szerze.
És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzőre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljőni.
Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre.
De azok nem törődvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe;
A többiek pedig megfogván az ő szolgáit, bántalmazák és megölék őket.
Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté.
Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók.
Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe.
És kimenvén azok a szolgák az útakra, begyűjték mind a kiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegző vendégekkel.
Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzői ruhája.
És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata.
Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.” Mt 22:2
Az elmúlt időszakban te milyen fontos dolgokkal fordítottad el a figyelmed Isten segítségétől, életre hívó és életet adó szavától? És éppen most milyen fontos dolgok vannak kilátásban az életedben, amelyek miatt nem érsz rá Istenhez fordulni, hogy megszabadítson azoktól a terhektől, amelyeket a bűneiddel raktál a lelkedre, és amelyek a kárhozatba taszítják a lelkedet, miután véget ér a földi életed?
„Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.” Mt 18:3
„Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” Jn 3:3
https://kialtoszo.hu/megtorettetes/
https://kialtoszo.hu/miert-van-ennyi-szenvedes/
https://kialtoszo.hu/most-tortenik/
https://kialtoszo.hu/mi-fogja-jelenteni-a-legnagyobb-veszelyt-2025-ben/