A legtöbben el tudják mondani, mi határozza meg őket, de arra a kérdésre, hogy mi szabadíthatná meg határaiktól, korlátaiktól, nem tudják, és nem is keresik a választ. Így a határaik és korlátaik közé bezárva tartják magukat, ahol egyre szűkül a hely, mígnem csak egy koporsó marad, ami végleg lekorlátozza a szabadságukat.
Minden embert az őt körülvevő dolgokhoz és az emberekhez való viszonyulása határoz meg. Viszont meghatározni annyit tesz, mint határokkal, korlátokkal látni el. Amikor az ember ragaszkodik az őt körülvevő dolgokhoz, formákhoz, emberekhez, össze ragasztja, összekapcsolja magát azokkal. Viszont mivelhogy a legtöbb dolog, amihez az ember ragaszkodik, mulandóságra, rothadásra van ítélve, ragaszkodásával mulandóságra, rothadásra ítéli saját magát. Jézus még a saját testéhez sem ragaszkodott, csak az Atyához. Azonban az Atya Örökkévaló. Ekképp Jézus az Atyához való ragaszkodása által elszakította magát a mulandó dolgoktól, ekképp legyőzve a halált.
„És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.” Mt 5:40
„És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.” Mt 5:41
„A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.” Mt 5:42
Ha a korlátolt emberek látványa nem késztet arra, hogy meglásd a saját korlátaidat, és megszabadulj azoktól, addig halmozod a korlátaidat, amíg azok fojtogatni kezdenek téged. Fuldoklás közben pedig már képtelen leszel meghallani az Élő Isten szavát, ami által végleg megszabadulhatnál a korlátaidtól. Ekképp fennáll a veszélye, hogy a test halála után, a tér és az idő korlátain túl is rabja maradsz a saját korlátaidnak. És ez maga a pokol, a kárhozat.