Álmomban mindketten egészségesek voltatok. 

Valamelyik tornateremben voltunk, ahol ti kosaraztatok. Úgy viselkedtetek velem és az emberekkel, hogy mindenki azt hitte, hogy hazugság minden, amit én mondtam. Ezáltal hazug lettem az ő szemükben, de nemcsak én, hanem az is, aki a szavakat adta, amelyeket szólhattam. 

Tudtam, hogy ez legfőképp annak köszönhető, hogy ti hallgattatok, és olyan képet mutattatok kifelé, ami nem igaz. Nagyon szomorú voltam. Azt mondtam nektek, hogy amiért ezt csináltátok, lesz még egy figyelmeztetés az Úristentől, de az az utolsó lesz. Erre emlékszem ebből az álomból. Azt hiszem, ehhez nincs is, amit hozzáfűzni. 

A következő álomban bementem egy börtönbe rabokat látogatni. Szerencsétlen emberek voltak, akiket megtört a bűn. Beszéltem nekik Isten országáról, és úgy fogadták, mint gyermekek. Örömükben hangosan énekeltek. Nem is rabokat láttam bennük, hanem gyermekeket, akik valóságosan megváltoztak azáltal, hogy nyomorúságukban meghallhatták Isten, életre hívó szavát, és kifejezhették, hangosan megvallhatták hálájukat. 

Megértés: akik börtönben vannak, tudják, hogy rabok, tudják, hogy kegyelemre van szükségük, és hálával fogadják azt. Aki nincs börtönben, ugyanúgy rab, mint azok, akik be vannak zárva, de ő azt hiszi magáról, hogy szabad, mert azt csinálhat, amit akar. Ezért nincs is szüksége Isten kegyelmére, jelenlétére, mert a többi rab, aki szintén szabadnak érzi magát, mert azt csinálhat, amit akar, elhiteti vele, hogy szabad. Pedig Isten szava szerint ebben a világban szabad csak az lehet, akinek megbocsáttattak bűnei, és az emberek előtt nem kell szégyellnie azt, aki a legnagyobb árat fizette azért, hogy kijöhessen bűnei börtönéből. 

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga pedig nem marad mindörökké a házban (életben): a Fiú marad ott mindörökké. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Jn 8:34

Tegnapelőtt hajnalban azt az álmot láttam, hogy kivágják a fákat a házunk mellett. Ott volt a szomszéd is. Megébredtem. És leírtam röviden az álmot, és elküldtem neki. Reggel fél hat volt. Meg sem fordult a fejemben, hogy nincs lehalkítva a telefonja. Ezért megzavartam. Azt írta, ne költögess. Tegnap délután pedig az összes fát kivágták a ház mellől. Ennyit Arról, aki adja nekem az álmokat. 

Én nem kérek álmokat Istentől sem veletek, sem a szomszéddal, sem a polgármesterrel. Senkivel. Ezeket kérés nélkül mutatja a mindenható Isten. Én megpróbálom alázattal elmondani annak, akivel kaptam az álmot, és őszintén kívánom, hogy a címzett ne vegye rossz néven, és értse meg, hogy nem gonoszságból küldtem, hanem Isten féltő szeretetéből. De a legtöbben azt mondják, ne költögess. Ha nem is szó szerint, de ez a lényege a reakciójuknak. 

Az Úristen kétezer évvel ezelőtt is embert küldött a világra, hogy felköltse azokat, akik még felkölthetők, menthetők, de neki is azt mondták, ne költögess. Csak más szavakkal. Kigúnyolták, megalázták, megkínozták, és megölték őt. Ő ma is emberek által szól. Olyan emberek által, akiket már felébresztett, mint ahogy általatok is akarna szólni azokhoz, akiket mély álomban tart a világ. De hogy szólhatna, ha hazuggá teszitek őt a hallgatásotokkal, és azzal, hogy szégyellitek, nem keresitek azt, aki megtartotta az életeteket? Pedig sokan vannak még, akik alusznak, és akiknek veszélyben van az életük, és talán némelyek felébredhetnének. Viszont ha még azok is vissza akarnak aludni, akik kaptak már Tőle ébresztőt és gyógyulást, hogyan, ki által ébredhetnének ők fel? Isten könyörüljön rajtunk! Puhítsa fel a szívünket, és adja meg az élet szavának szeretetét, és annak örömét, hogy beszélhetünk embertársainknak az Ő szabadításáról. Beszélhetünk = az Ő beszédével élhetünk. Mert aki besz-él, az él. És aki hal-lgat, az hal-ogat, haldoklik. 

Néhány napja Isten megmutatta, hogyan utasították el Laciék az Ő szavát. De nem akartam elküldeni neked, hogy ne zavarjalak (az alvásban). Látod, én is milyen hitvány vagyok. 

Te szégyelled azt, aki megtartotta az életed, és kegyelmet adott neked és a családodnak? Hányszor döntöttél úgy, hogy inkább hallgatsz, mintsem hogy megsértsd azokat, akik ragaszkodnak hazugságaikhoz és bűneikhez, amelyek őket is olyan fájdalomban vihetik, mint téged? Mi rosszat tett Ő veled, hogy szégyellned kell az Ő szavát, amely által békességet nyertél, amikor még a pszichiátriai szerek sem segítettek? Félsz, hogy valamit elveszítesz, ha felvállalod Őt, ahogy Ő is felvállalt téged, valahányszor bajba kerültél? Mit veszíthetsz azáltal, hogy beszélsz? Van-e valami olyan kincsed, amit amúgy is nem veszítenél el? És mit nyerhetsz azáltal, hogy beszélsz? Mit értettél meg mostanig? Elmondtad valakinek? Vagy hagytad, hogy valaki mondja el neked azt, amit már egymilliószor hallottál, és ami oda visz, ahova senki sem akar menni? Akikkel beszélgetsz, vagy akik a társaságodat keresik, azoknak fel mered-e tenni azt a kérdést, hogy miért szégyelljük Istent? És ha Isten maga az élet, mit szégyellünk mi valójában? És miért csodálkozunk, hogy arra tart az életünk, amerre tart? Emlékszel még, milyen nagy hévvel tudtál beszélni másoknak a saját véleményedről, meggyőződésedről? Tudsz-e ugyanolyan hévvel beszélni annak véleményéről, Aki megmentett onnan, ahova a saját véleményed és az emberek vélemény vitt téged? 

„Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt;” Melyik vagy te? 

Amikor a nővéred visszajött az erdőből, a kórház előtt, mint gyermek, ujjongva mondtad, hogy Isten él, (mert miután az emberek lemondtak róla, hét nap után Isten visszahozta őt a biztos halál küszöbéről). Te mit kezdtél azóta azzal a meggyőződéssel, hogy Isten él? Tudsz-e annyira örülni az emberek előtt annak, hogy Isten él, mert megtartotta az életedet, és a testvéredet is visszahozta a biztos halál küszöbéről? Vagy hagyod szépen lassan kialudni ezt az örömöt azáltal, hogy az emberek előtt szégyelled azt, aki megmentett, és inkább nekik akarsz kedvezni, mint Annak, aki nem azt adta sem nekem, sem nektek, amit megérdemeltünk volna, hanem azt, amire szükségünk volt: a gyógyulást, és az életet. 

A szomszéd esetében talált az álom, és sok más esetben is. Lehet, hogy a ti esetetekben nem talált, és nem igaz, hogy szégyellitek azt, aki nekünk az életet adta, és a veszélyben megtartotta. Vagy netán azt hiszed, a pszichiátriai szerek gyógyítottak meg? Talán már nem is igaz, hogy a szerek szedése közben is visszajöttek a rossz érzések, és csak akkor múltak el, amikor a Bibliát olvastad és imádkoztál? Szégyen erről beszélni másoknak? Szégyen elmondani, hol találtál békességet? Elfogadjuk az ajándékot, de szégyelljük az ajándékozót? Hogy juthattunk ide? 

Tegyük fel, igazatok van abban, hogy nem Isten által szólok, vagy pedig nem megfelelőképpen beszélek. Ha ez így van, akkor kerestetek-e valaki mást, aki Isten szaváról beszél nektek, hogy az tisztítsa a lelketeket? Meghallgattam a gyergyói baptista gyülekezet pásztorának néhány rövid beszédét, és szívből örültem, hogy Isten használja őt. Akár oda is elmehettetek volna, hogy halljatok annak szaváról, aki megtartotta az életeteket, ha már nem tetszik, amit én mondhatok. Túlságosan ciki lenne-e? Vagy akár olyan embereket is megkereshettetek volna, akikről tudjátok, hogy Isten milyen csodákat tett az Ő életükben, hogyan formálta át az életüket vallás nélkül. 

Vagy Őt személyesen keresitek-e? Ha igen, Ő mondja-e nektek, hogy a hit magánügy, nem fontos arról beszélni? Elég, ha a halott dolgokról beszélünk, amelyeket az internetről megrendelünk, és minden nap megtapogatunk? 

Mert ha Ő mondja, akkor az az Isten a hazug, akit én megismertem, akiről bizonyságot tesz a Szentírás, és aki a csodákat tette azokkal az emberekkel, akik hallgatták szavaimat. 

Vagy netán arra gondoltok, hogy miattam nem keresitek az igazságot, mert nem tetszett az, ahogy én beszéltem a tragédia okáról, aminek következtében szinte elvesztettétek az életeteket? Tegyük fel, most még elhiszitek, hogy miattam nem kell nektek Isten életet adó szava, miattam kell szégyelljétek azt, aki megmentette az életeteket. És lehet, hogy még másokat is meg tudtok győzni arról, hogy hazugság volt, amiről írtam, és beszéltem nektek. De vajon Ő is el fogja hinni, hogy nektek miattam nem kellett az Ő életet adó, és életet megtartó szava? 

A tragédia előtt az Úristen neked álomban azt mutatta, hogy egy olyan házaspárral beszéltek, akik a Biblia fontosságáról tesznek bizonyságot nektek. Az már nem aktuális? Nem fontos olyan társaságot keresni, ahol az élet szavát lehet hallani? A veszedelem elmúlt, és már-már teljesen elhiszitek, hogy az emberi megoldások segítségével gyógyultál meg. Következésképp, amit Isten mutatott a tragédia előtt neked személyesen, az már nem aktuális. Nyugodtan vissza lehet menni a régibe, és mindent elölről lehet kezdeni, ami oda vitt, ahova tavaly februárban jutottatok. Továbbra is lehet bízni az emberi jóságban, az emberi szeretetben, és az emberi megoldásokban. 

Vajon hány lélek menekülne meg, ha Isten megengedné, hogy mindenki meggyógyuljon az emberi megoldásokkal, széles ívben kikerülve a betegség okával, a bűnökkel való szembesülést és az igazságot? 

Igazatok van! Isten nem így beszél! A szelídekkel, az alázatosokkal, az Őt szeretőkkel, a gyermeteg szívűekkel nem beszél így. Akik úgy fogadják az Ő életet adó szavát, mint gyermek, azokkal Ő úgy beszél, mint gyermek. Azonban vannak, akikhez keményen szól. Vannak, akikhez kemény beszédek, fájdalom, betegség és nyomorúság által szól, hogy meglássák, hova vezeti őket a keményszívűségük, és hogy valamiképp megmentse őket. Hozzám is szólt már mindenféleképpen. Szólt kedvesen, lágyan, szelíden. És szólt, hangosan, durván, keményen. És erről nektek is tudomásotok van. Vajon mitől függ, hogy mi módon szól hozzánk Isten? 

Tudjuk jól, hogy senki sem szereti a durva beszédet. De mi durvább? Ezek a kijózanító szavak, vagy pedig az elmezavar, a depresszió, a pánikroham, ami az önpusztításba visz? 

Eszembe jut az, amit álomban mutattál a telefon képernyőjén, hogy mi történt azokkal az emberekkel, akik ki akarták oltani a tüzet. Meg kell-e várni, hogy az önkéntes tűzoltók elvesszenek, vagy inkább kérjük, hogy az Úristen lobbantsa fel bennünk az igazság tüzét, hogy az önkéntes tűzoltóknak meg se forduljon a fejükben, hogy ki akarják oltani azt. Sőt, inkább ők is meneküljenek meg azáltal. 

Ha még a történtek után is, gyarló, beteg és bűnös emberek szavának akarunk kedvezni, és Teremtőnk szavát szégyelljük, mit javaslunk neki, hogyan szóljon hozzánk, hogy valamikképp megóvjon a nyomorúságtól és a romlástól? 

Jézus egyszerre tíz leprást gyógyított meg a leprából. Ezek közül kilenc visszament abba az életvitelbe, ami a leprát okozta. És csak egy adott hálát hangosan a Mindenható Istennek az Ő kegyelméért és szabadításáért. Csak egy ment vissza Jézushoz, hogy megismerje azt, Aki kimentette őt a leprából, az élve rothadásból. 

Kívánom, hogy legyetek ti az egy, és ne a kilenc, akinek csak azért kellett az egészség, hogy visszamenjenek abba az életvitelbe, ami a leprát okozta. 

Ezt nem az amerikai filmek Jézusa mondja, hanem az, aki engedelmességével, az Atyával szembeni hűségével legyőzte a halált: 

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. 

Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. 

Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. 

Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a MAGA IDEJÉBEN ADJON AZOKNAK ELEDELT? 

Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. 

Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. 

Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” 

„A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” 

Ezt mutatta Isten Laciékról. Bárcsak eljutna a szívükig, hogy semmi se kelljen megtörténjen abból, amit Isten mutatott álomban. 

https://kialtoszo.hu/az-apokalipszis-fekete-lova/ 

Álom a szomszédról és a fák kivágásáról: 

https://kialtoszo.hu/a-voros-a-feher-es-a-fekete/ 

Ezt tettük Juliával, amikor visszajött az erdőből: 

https://kialtoszo.hu/pszichiatria-halalipar/ 

Egy friss történet a beszéd fontosságáról:

„Örömhír 2025 10 22

Két napja tettem fel a „Gyomorgörcsök, puffadások” c. bizonyságomat. Már abban jeleztem, hogy amíg azt írtam, nem volt gyomorgörcsöm. Ma reggelre, – főleg, hogy Atyámtól kaptam azt az álmot amit az „ Isten rám nevetett” c. megértésben leírtam – tüneteim teljesen elmúltak, nincs se puffadás, se görcs. Köszönöm Istenem. „

„Megértés 2025 10 20. Gyomorgörcsök, puffadás

Már hosszabb ideje küszködök gyomor problémákkal, felfúvódok és a levegő annyira feszít majd szét durranok és ezt fájdalmas görcsök kísérik. Tudom, ez azért van, mert vétkeztem az Atya ellen, többször kértem mutassa meg nekem, hogy mi az oka ezeknek a figyelmeztetéseknek. Aztán tegnap meghallgattam egy videót a Kiáltó szón Attilától, aminek a címe „Hogy (nem) lehet megérteni az álmokat”, és ebben kb. ez a mondat hangzott el: amikor az ember sok bizonyságot halmoz fel magában és csak hallgatja, de nem adja tovább, egyre csak gyűlik, halmozódik benne a sok bizonyság, felpuffad, felfúvódik, mint egy gömböc és aztán elrobban, hogyha tovább táplálkozik ( egyre több bizonyságot hallgat). Rögtön éreztem, hogy ez az üzenek nekem szól, ez lehet az én felfúvódásom oka, hálásan köszönöm Istenem. Sajnos sok időt töltök mások megértésének hallgatásával, olvasásával, és gyakran előfordul, hogy az enyéimet (álmaimat)nem adom tovább vagy mert nem értettem meg, vagy elodázom, mert lusta vagyok. Bocsáss meg nekem Istenem, hogy a Te ajándékaidat nem osztom meg másokkal.

Megjegyzés: most, hogy ezeket leírtam, még nem volt gyomorgörcsöm. ”

Palfi Ica

Álom 2025 10 22

Isten rám nevetett

Világos nappal (fényben?) álltam a házunk előtt és átnéztem az utca túloldalára, ahol a szembe szomszédomat láttam. Először nagyon kedvesen mosolygott, aztán elkezdett kacagni, de nagyon hosszasan és engem is magával ragadott ez a kacagás, nagyon jókedvet és boldogságot éreztem. Kettőnk között duplára hajtott nagyon vastag kötél feküdt keresztben az utcán, nem volt feszes, de arra utalt, hogy kettőnket összeköt.

Ébredés után azt értettem meg, hogy Isten volt az utca túloldalán a szomszédom képében, Ő adta nekem a kacagását, ami rám is átragadt, és azt a boldogság érzetet, amit még most is érzek. A kötél , (kötelék)ami kettőnk között feküdt a földön,úgy nézett ki, mint egy keskeny út, igaz,hogy még nem voltunk összekötve vele fizikálisan, de mindenképpen kettőnk kapcsolatára utalt. (nagyon erős, vastag kötél volt, olyan amivel régebben a hajókon a vitorlát kötötték ki) . Hálásan köszönöm Istenem ezt az álmot, remélem sokáig elkísér az az érzés amit kaptam, az biztos, hogy még nagyobb kedvet érzek a bizonyságok megosztásához és úgy feltöltődtem energiával, hogy szinte repülni tudnék.