KROKODILOK HÁTÁN

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
KROKODILOK HÁTÁN
Loading
/

„Dicsőség az Atyának, és az Úr Jézus Krisztusnak 🙏

Reggel felé Atyánk megajándékozott egy álomképpel, amely által figyelmeztet, hogy ne féljek /ne féljünk, ha megvádol e világ fejedelme. Ugyanis a bíróságon voltam, és ott álltam a bíró mellett, mint vádlott. A vádlottak padja elég hosszú volt, és többen is voltak benne.

A vád az volt hogy hamisságot mondunk, és így nem illünk bele abba a normába, amit a társadalom normálisnak hisz. Kemény vita folyt a vádat emelők, és köztünk. Minket nem képviselt látszólag senki, üres volt az a pad, ahol az ügyvéd szokott lenni, aki próbál védeni. Mielőtt kicsúcsosodott volna az egész vita, szót kértem a bírótól, és ekkor szólhattam Krisztus lelke által, hogy mi nem ide tartozunk, más az identitásunk, és a bizonyíték ott van az üres pad fiókjában. Én nem tudtam, hogy mi van a fiókban. Krisztus lelke indított, hogy ezt mondjam, és akkor oda sietett az ügyész, kihúzta a fiókot. Ott voltak az útlevélszerű iratok, amelyeket miután át böngészték, a bíró kijelentette, hogy egész más az identitásunk, más nemzetiségűek vagyunk. Így ejteni kell a vádat, és szabadon elmehetünk.

Ismét bebizonyosodott az, hogy nem mi kell kiagyaljuk, hogy mit mondjunk, vagy mit tegyünk, mert:

„Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.

Mk. 13:11

Ezt kaphattam.

Dicsőség az Egy Élő Istennek mindenért, mindörökké 🙏 „

Forrás:

http://youtube.com/post/UgkxmkSDeGZ6t1crhtj2BwX5gSiBqncBZ_gA?si=2ew3g2D0MkkpeKvk

Film:

https://fb.watch/BZl5Gg76fq/

https://kialtoszo.hu/hogyan-valik-megszallotta-egy-ember/

https://kialtoszo.hu/milyen-erzes-meghalni/

https://kialtoszo.hu/ozzy-es-a-motoros/