Kategóriák
Uncat

ISTEN NEM FÉRFI

Nem akarok okoskodni, mert tapasztalatom szerint sem a teológiai vita, sem az emberi okoskodás nem képes megmenteni senkit bűnei és tévelygései rabságából.
Mindazonáltal fontos megértenünk, hogy a Mária-kultusz körülbelül akkor jelenhetett meg, amikor az ember úgy döntött, hogy istent teremt a maga hasonlatosságára. És épp ez a bálványimádás lényege.
Tehát Jézus előtt is volt Mária-kultusz, istenanya-kultusz, csak akkor annak tárgyát nem szűzanyának, Csíksomlyói Szűzmáriának hívták, hanem Efézusi Diánának. A szűzanya kultusz gyakorlatilag annak meghosszabbítása.
Egyébként pedig fontos megértenünk, hogy Az Atya és a Fiú bibliai értelemben nem a férfi nemre utal, hanem a Teremtő és a teremtett kapcsolatára, szövetségére.
Bizony, ilyen értelemben helytelen Istent a férfi nemmel azonosítani. Annál is inkább, hogy neki nincs neme. Hisz, ahogy az írás is mondja, Ő az ige, az igen, a teremtés igéje, igenje, ami kettéhasadt Ádám kétségében, kettősségében megszülve a férfi „nem”-et és a női „nem”-et. A két nem testi módon való egyesítését nevezzük házasságnak, amit Teremtőnk megengedett, és törvény alá helyezett, de mint tapasztaljuk, az sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mert ami Lélekben romlott el Ádám kétsége, kételkedése, kettőssége által, azt testben lehetetlen megjavítani.
A Mindenható Isten Atyaként való megjelenítése pedig sokkal inkább arra utal, hogy Ő teljes, nincs benne változás, vagy annak árnyéka. Ezért Őt nem kell, és nem is lehet megtermékenyíteni. Avagy nincs senki és semmi Őelőtte és Őfelette, aki neki bármi olyant adhatna, ami már elve nem az övé.
Ahogy Jézus mondja, Isten lélek. És aki újonnan születik az Ő beszéde és Isten ereje által, megláthatja, hogy minden látható dolog nagyon fontos lelki tartalommal bír. Sőt, minden láthatónak és mulandónak csak annyi értelme van, amennyi lelki töltettel és jelentéssel rendelkezik.
Ugyanígy Jézus fiúsága sem arról szól, hogy ő hímnemű, hisz Pál apostol egyértelműen kijelenti, hogy Krisztusban nincs sem nő, sem férfi. Avagy Krisztus a tökéletes Ádám, ahogy Pál mondja, a második Ádám, akiből nincs kivéve a nő, akiben nincs elkülönítve a nő a férfitól. Azonban ezt a testi ember fel nem foghatja.
Egyébként az LMBTQ mozgalom ugyanazt akarja, amit Krisztus: a nemek korlátainak eltörlésével egyesíteni, egybeszerkeszteni a két nemet egymással. De mivelhogy testi módon próbálja azt, ördögivé, antikrisztusivá válik a jelenség.
Jézus fiúsága tehát ugyanaz, mint a Mindenható Isten atyasága. Más szóval, őt sem kellett megtermékenyíteni. Mivel Ő teljes az Atya kegyelmével, semmit sem adhatott neki a világ (a világ urának nincs bennem semmije). Viszont ő nagyon is sokat adott a világnak, hisz általa tartatott meg a világ. Ezért nevezi képletesen Jézust Pál apostol vőlegénynek, és azokat, akik neki adják az életüket, és tőle tanulnak, menyasszonynak. Ahogy a testi vőlegény testileg megtermékenyíti a testi menyasszonyt, és gyermek lesz belőle, úgy Krisztus, a lelki vőlegény lelkileg termékenyíti meg az egyházat, a menyasszonyt, aminek eredménye az újjászületés, a lelki gyermek születése. Ha ez megtörténik valakivel, onnantól kezdve már nem a test, a testi gondolkodás, a test kívánsága irányítja őt, hanem az Élő Isten Lelke, a Szent Lélek. Ekképp Isten gyermekeként éli földi életét, mint bizonyságtevő. (Jn 15:19)
Csak érdekességképpen: az írás egyik helyen fiaknak nevezi Isten gyermekeit, a másik helyen pedig menyasszonynak. De ez mind allegória, képes beszéd. Az igazság a lélekben van, a tartalomban, nem pedig a betűben.
Tehát itt egy lelki házasságról, szövetségről van szó, amely révén a testiségben megrekedt lelkek hazatalálhatnak a lelki otthonukba: ‘Isten házába’, a test halála után pedig a mennybe, az ‘Isten országába’.
Tehát nincs szükség arra, hogy az Atyához testi módon hozzáadjuk a női princípiumot, mert Ő emberi segítség nélkül is teljes és tökéletes. És mindenképp istenkáromlásnak, és fertelmességnek számít, ha úgy gondolkodunk Teremtőnkről, mint egy anya szülöttjéről, amikor ő az abszolútum, az alfa és az ómega, a kezdet és a vég.
„És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.
Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.
Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.” Jn 2:3
„Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.
Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?
Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim.
Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.” Mk 3:32
„Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” (Ekképp Isten szavát, az élő igazságot sem értheti.) Jn 3:3
https://is.gd/qB2AqQ