Egy kedves olvasó azt írta, hogy sosem fog az önkéntes haza- és nemzetárulóknak megbocsájtani, akik még büszkék is a hazaárulásukra.
Ezt a választ írhattam:
Amikor véget ér az életem, a földi hazámat, amelyet politikusaink áruba bocsájtottak, mindenképp elveszítem.
Ha az én igazi hazám ott van, ahol Isten van, az Isten országában, és én tudatosan olyan dolgokat követek el, amelyek elválasztanak engem az igazi hazámtól, akkor én mi vagyok? Hát nem hazaáruló?
Ahogy a politikusok a szemünk láttára bocsátják áruba a mi földi, mulandó hazánkat, úgy a bűneinkhez, a bennünk lévő hamissághoz való ragaszkodással mi is eláruljuk az igazi, örökkévaló hazánkat. Az ő földi ábrázatuk és szereposztásuk arra hívja fel a figyelmünket, hogy igencsak utálatos dolog a hazaárulás. Ha ennyire utálatos dolog a hazaárulás földi értelemben, mennyivel nagyobb utálatosság a hazaárulás lelki, mennyei értelemben? Ha nagy bűn elárulni földi hazánkat, amelyet előbb vagy utóbb mindenképp elveszítünk, mennyivel nagyobb bűn elárulni az örök hazánkat azáltal, hogy nem tiszteljük, figyelmen kívül hagyjuk annak alkotmányát, Isten parancsolatait?
Észre merjük-e venni, ki merjük-e mondani, hogy mindenki hazaáruló, aki bűnt cselekszik még azok után is, hogy ismételten hallja, hogy fontos az embernek megtérni bűneiből, és újjászületni, különben nem láthatja meg az igazi hazáját, Isten országát?
„Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.
A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Jn 8:34
Ház = haza = élet. Bűn = életellenesség.
Tehát, aki bűnt, életellenességet cselekszik, az szolgája a bűnnek. A bűn szolgája pedig nem maradhat életben, avagy nem örökölheti az életet, mert az élet ellensége ő.
Nem értek egyet a politikusokkal, és nekem is fáj, amit tesznek, de teljes meggyőződésem, hogy engem nem az ő hazaárulásuk választ el az én igazi hazámtól, hanem az én hazaárulásom, az én féltve őrzött, meg nem vallott bűneim, szokásaim, hamis elme-életeim.
Én nem a politikusok bűneivel kell elszámoljak az utolsó napon, hanem a saját bűneimmel. Nem mondhatom Teremtőmnek, hogy én azért nem születtem újjá, mert idegesített, hogy a politikusok a szemem láttára bocsátják áruba a hazát és a nemzetet. Nem mondhatom Neki, hogy azért árultam el az én örök hazámat, mert a politikusok is elárulták az én földi, mulandó hazámat.
Jézus egymás után háromszor mondja a zsidó vallási vezetőnek, hogy fontos az embernek újonnan születni, különben nem láthatja meg az igazi hazáját, Isten országát. Nem ismerheti meg az igazságot és szabaddá sem válhat azáltal. De hogyan születhetne újjá bárki is, aki nem kéri szemei megnyitását, és nem látja meg, mi választja el őt az örök igazságtól, az örök hazától, a Mindenható Istentől?
Hogyan születhetne újjá bárki is, aki mindig csak azt látja, amit látni akar, vagy amit a világ láttat vele, és nem kíváncsi arra, amit Isten mutat azoknak, akik keresik az igazságot?
Azt mondja Jézus, boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert meglátják azt. Akik megcselekszik az ő beszédeit, megismerik az igazságot, és az igazság szabadokká teszi őket.
Azonban az igazságot senkire sem erőlteti rá Isten. Akik nem kérnek, nem is kapnak, akik nem keresnek, nem is találnak. És hazaárulók maradnak úgy földi, mint mennyei értelemben. Mert újjászületés nélkül, a testi gondolkodás rabságában az ember csak hazaáruló lehet, aki a földi javakért, testi örömökért, élvezetekért áruba bocsájtja úgy a földi hazáját, mint a mennyeit.
Harcban Jézabellel, Baál, Asérák, Illés, Akháb, Szíria, próféta
https://kialtoszo.hu/maroknyi-szekely-porlik-mint-a-szikla/
https://kialtoszo.hu/gyergyoi-osszeeskuves/