Minél több a lexikális ismeretünk, annál mélyebben alszik a lelkiismeretünk.
Épp azt akarja e világ ura, hogy legyen nekünk jó sok ismeretünk egyenesen a tudás fájáról, a mesterséges intelligenciától. Nem számít, ha nem igaz. A lényeg az, hogy mi igaznak higgyük. Ezáltal tart benne a hiábavalóságban, a fájdalomban, a nyomorúságban, a soha véget nem érő ismétlődések mókuskerekében.
Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted.
Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.
Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.
Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.’ Mt 11:25
Így örököljük a betegségeket, és a nyomorúságot felmenőinktől: