GYERMEKNEVELÉS NEMCSAK SZÜLŐKNEK

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
GYERMEKNEVELÉS NEMCSAK SZÜLŐKNEK
Loading
/

Mit mondhat egy olyan ember, aki em nevelt gyermeket, a gyermeknevelésről?

Álomban meglátogattalak az otthonodban. Az udvaron voltál és a gyerekeddel veszekedtél. Én felelősségre vontalak, hogy milyen példát mutatsz ezzel a cselekedeteddel. A következő képben pedig azt láttam, hogy egy nő van melletted, de nem Júlia volt az. Meg is kérdeztem, hogy Júlia hol van.

A megértés, amit kaptam: A gyermek jelképezi a mi belső gyermekünket, a lelkünket. Az, hogy veszekedtél a (külső) gyermekeddel, azt jelenti, hogy bántottad a lelkedet, és azáltal a gyerekedet is. A második álomkép pedig megmutatja, mi által okozunk sérülést a lelkünkben és a gyermekünk lelkében egyaránt.

Ebben a jóléti társadalomban az egyik legnépszerűbb bűn, amit elkövethetünk a gyermekünk és a lelkünk ellen, a paráznaság. A paráznaság, mint tudjuk, igencsak kellemes a testnek, de ha beérik a gyümölcse, nagy nyomorúságba visz. Sajnos, ezt tapasztalatból mondhatom, ugyanis, amikor egyszerre több barátnőm is volt, akkor még nem gondoltam arra, hogy azáltal nemcsak nekik ártok, hanem az én belső gyermekemnek, a lelkemnek is. Ezért meg kellett tapasztalnom a szabadosság keserű gyümölcsét.

Ennyit röviden az álomról. Őszintén remélem, hogy a valóságban nem történt ilyen, és kívánom, hogy az Úristen fordítsa javadra, lelki épülésedre ezeket a sorokat.

Ha érdekel, hogy mi történik a lelkünkkel, és milyen hatással van gyermekeinkre, amikor mi nagyobb szabadságot adunk magunknak, mint amekkorát Isten adna, olvasd el ezt az írást. Teljes meggyőződésem, hogy meg fogod érteni.

https://kialtoszo.hu/miert-beteg-a-gyermeked/

https://kialtoszo.hu/mennyorszag-egyszeruen/

https://kialtoszo.hu/kellemetlen-szavak-vagy-betegseg/

https://kialtoszo.hu/igy-huzza-le-a-vasarlokat-az-emag-es-a-temu/

https://kialtoszo.hu/stimulacio/