Minden

“Én megáldoztatom, de veled mi lesz?”

Tudom, hogy ha megmaradok az igazság szeretetében, a feltámadás „beszédében”, a sorsom megpecsételtetett.

Nem nagyobb a tanítvány az ő mesterénél. Ha őt üldözték, teljesen biztos, hogy a tanítványait is üldözni fogják. Ha ő megáldoztatott, a tanítványaival is ugyanaz fog történni.

Beleremeg a testem e sorok rovásába, mert bár tudom, hogy nem magamtól beszélek, az agyam számára mégis felfoghatatlan, hogy mily nagy az eltérés Isten és az ember „igaza” között. Gyarló elmémnek nehéz elfogadni, hogy senki sem maradhat meg Isten igazságában úgy, hogy ne váljon a rendszer önkéntes rabszolgáinak az ellenségévé.

Így hát, ha diadalmaskodik a lelkem a testem társadalomtól eltanult követőzései felett, teljesen biztos, hogy meg fog történni, hogy megáldoztatom…, de veled mi lesz?

Azt hihetted eddig a pontig, hogy a megáldoztatás a legnagyobb rossz, ami az emberrel történhet. Ezért készülj fel arra, hogy ebben a momentumban leromboltatik e hamis magaslat az elmédben, mert a megáldoztatás valójában a kisebbik rossz, ami egy emberrel történhet. A megáldoztatás lehet a legnagyobb rossz, ami az amúgy is halálra ítélt testtel történhet, de semmikképp sem árthat az embernek, a léleknek.

Mivel a megáldoztatás a kisebbik rossz, ami egy emberrel történhet, szinte azt is mondhatnánk, hogy a gyávaság az, ami miatt az igazság szerelmese megáldoztatik, de ez nem igaz, ugyanis a megáldoztatás oka, bármennyire is hihetetlenül hangzik, az élet maga. Az élet finom illata utáni sóvárgás…

… merthogy a Krisztus engedelmessége felégetett minden magaslatot, amit korábban az életről gondolt az emberiség, és elültette az örök élet csíráját a megtört szívűek lelkébe.

Ez a csíra kibújt, fényt és vizet kapott, és növekedett a szentek életében. Azon személyek lelkében, akik rendre megtagadták Péter kísértését, amikor arra biztatta őket, hogy fordítsanak hátat a sorsuknak, hagyják maguk mögött a szenvedés kertjét, és menjenek vissza abba a megalkuvó és gyilkos csendbe, amit ők korábban ugyanúgy, mint te meg én, életnek hittek. Rendre azt kiáltották ők is Péterre, hogy „Távozz tőlem, Sátán!”, és megáldoztattak. Halandó testük megáldoztatott.

Azáltal, hogy elengedték a világ által megfertőzött és velejéig megrontott életüket az igazságért, megnyerték azt az életet, amelyről a Megváltónk beszélt a tanítványainak.

Az igazak mind megáldoztatnak, és szörnyű a látvány, amikor a vérük kifolyik az emberi tudatlanság és az istentelenség oltárán. Ki gondolta volna, hogy ez a kisebbik rossz, ami egy emberrel történhet?

Azt mondja a mester, hogy ne attól féljetek, aki a testet megöli, de a lelket meg nem ölheti, hanem attól, aki a testtel együtt a lelket is elveszítheti a gyehenna tüzében.

Drága embertárs, a megáldoztatás a kisebbik rossz, a szükséges rossz, a szükséges fájdalom, amely révén a gyémánt felveszi végleges formáját.

A szentek vére értékes ugyan, de nem kell azt siratni, mert ők nem a feneketlen szakadék felé lépték át a földi lét küszöbét, mint azon személyek, akik kényszermosollyal láttamozták, és láttamozzák ma is a világ dicsérő szavait, amikor megalkuvóként, behúzott nyakkal, lehajtott fővel elfogadták tőle a halálos mételyt, és a szeretet s Isten nevében továbbadják azt embertársaiknak. A szentek fájdalmak között ugyan, de derűs arccal lépték át a küszöböt, éppen úgy, mint István, mert látták, hogy hová mennek, mert az Irgalom Szerzője megmutatta nekik, hogy merre tartanak.

Drága embertárs, én lehet, hogy megáldoztatom, de veled mi lesz? Honnan, és kitől akarod elvenni a jutalmad? Mi a jutalmad? A tiszta, az igazság tűzében megpróbált arany, amely többé nem láthat romlást, vagy a vas, amelyet már a születése pillanatától emészt és gyötör a rozsda?
Milyen a te jutalmad, romlandó, vagy örök értékű, és örök érvényű kincs? El tudja-e venni a te jutalmadat a föld, amely üregein keresztül a kukacok elhordják majd a testedet?
Én lehet, hogy megáldoztatom, mert az igazság szeretetében képtelen vagyok együtt örülni a halálra ítélt világ halálra ítélt népének örömeivel. És bár a csontjaim és öregedő testrészeim még mindig hajlanak afelé, hogy hűséggel és engedelmességgel hódoljanak az android világ urának, Sátánnak, a lelkem megzabolázza, és a saját szolgálatába állítja őket. Ennek okáért már undorító és visszataszító a látványom a földi szemek számára. Utálatos látvány a halál szerelmeseinek az élet diadala. Ezért ha nem veheti le tekintetét róla, hadat üzen neki, vérét ontja, de el nem pusztíthatja. A császárnak megadatott az engedély arra, hogy kiontsa Jézus vérét, de ez is csak azért, hogy nyilvánvalóvá váljék, hogy Ő Isten örököse, és halhatatlan, és hogy az ő követői, az ő barátai bizonyosságot nyerjenek afelől, hogy nekik valóban az Élet Szerzőjével van közösségük, az Ő beszédei és az Ő áldozata által.
Drága barátom, az én sorsom talán már akkor elvégeztetett, amikor megvénült és meggyötört szívemmel szerelembe estem a Mindenható ama kijelentésével, aki önként odadobta testét a világnak, hogy engedelmességében az Élet dicső fénye megmutatkozzék.
Ha Isten irgalmas hozzám, én megáldoztatom, bemegyek a szenvedés kertjébe, hogy a lélek örök diadalmat szerezzen a testem fölött…, de veled mi lesz? Ha a Mindenható könyörületes hozzám, önként és örömmel fogom visszaadni a világnak azt, amit amúgy sem tarthatok meg.
A mártíroktól csak azt tudta elvenni a világ, amit egyébként is elvesz mindenkitől.
Viszont azon személyektől, akik megmaradnak a hazugságaikban, a gonoszságaikban, a világ szeretetében, az emberek dicséretében (lájkjaiban), elveszi azt is, amit a mártíroktól nem tudott elvenni: a lelket.

“Ő pedig felemelvén szemeit az ő tanítványaira, monda: Boldogok vagytok ti szegények: mert tiétek az Isten országa. Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképpen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik. De jaj néktek, gazdagoknak, mert elvettétek a ti vigasztalástokat. Jaj néktek, kik beteltetek; mert éhezni fogtok. Jaj néktek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni fogtok. Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek; mert épen így cselekedtek a hamis prófétákkal az ő atyáik.”

Drága bajtárs! Én lehet, hogy megáldoztatom, de veled mi lesz?

Féltő Szeretettel,
„egy Kiáltó Szó a Pusztában”

Feliratkozás

Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb bejegyzésekről,
írd be a pontos e-mail címed a lenti dobozba,
és kattints a „Feliratkozom!” szóra.

Egy kis türelmet kérünk!

Kérünk, ellenőrizd a postafiókodat
és a spam (levélszemét) könyvtárat.

Hozzászólás küldése: