Kiáltó Szó a Pusztában

EMLÉKEZZ!

00:00 / 00:22:56

Igazság, vagy gnózis?

Atyánk adott egy hatalmas megértést ma reggelre.

Te azt mondod, az emlékezés a lényeg.

Mit mond Jézus? Boldogok a lelki szegények. Tehát akiknek a lelkére fölösleges tartalmak nem tapadnak. Az én lelkemre elég sok fölösleges, bűnös tartalom tapadt. Bűnt bűnre halmoztam egész életemben. És biza jó lenne elfelejteni azokat. Néha anélkül, hogy akarnám, egy külső impulzus eszembe juttat bűnös képeket, amiket én hoztam létre valamikor. Durva mi, hogy milyen nyomorult vagyok?

Egész életemben arra voltam nevelve, hogy enni kell a tudás fájának gyümölcséből. Tanulni kell, hogy sikeres úriember legyek. És most jön Jézus, és azt mondja, hogy boldogok, a lelki szegények, akiknek a lelkére nem tapad fölösleges, tisztátalan tartalom, fölösleges tudomány. Na de hogyan felejthetnék el, amit eddig megtanultunk? Hol lehet megtanulni felejteni?

Kiderül, hogy az egyik legnagyobb luxus ebben a világban a lelki szegénység, a nem tudás, a felejtés. Na de hol lehet megtanulni nem tudni? Embernél ez lehetetlen. Hát akkor hogy lehetnék lelki szegény, és boldog azok után, amit mostanig halmoztam? Hogyan felejthetném el a lelkemre rátapadó hazug, és bűnös tartalmakat?

Csak érdekességképpen: Mit tesz a gnózis? Azt mondja, tapasztalni jöttünk a Földre, és ezáltal belevisz fölösleges, bűnös tapasztalatokba, amelyek nem Istentől vannak, és amelyek képei rátapadnak a lelkünkre, beárnyékolva azt.

Jézus nem azt mondja, hogy tapasztalni jöttünk a Földre, és telítődnünk kell fölösleges tapasztalatokkal, hanem azt, hogy menjünk haza a tökéletességbe, a mennyek országába, és ott tapasztaljuk Isten dicsőségét.

‘…akik nem ismerik a Sátán mélységeit, amint ők nevezik: nem vetek reátok más terhet, hanem ami nálatok van, azt tartsátok meg addig, amíg eljövök.” Jel 2:24

Valóban Isten ajándéka lenne a gnózis?

Na de nem ez most a lényeg, hanem a felejtés. Hogyan lehet felejteni?

Az éjjeli álomban Atyánk megmutatta.

Én minden bűnt elkövettem. Nem vagyok sem ártatlan, sem szűz, sem lelki szegény. Tele van a lelkem életellenes tartalmakkal.

Eszembe jut, hogy a sok bűn mellett egyetlen erényem volt, amit valamikképp a szívembe csempészett a Teremtő. Mivel zavart a képmutatás, szerettem volna mindig azt mutatni kint is, ami belül volt. Ennek ellenére olykor-olykor a képmutatás területén is sikerült kiválóan teljesíteni.

Szerettem fotózni. Természetfotózás, aktok. A kedvencem a ‘lopott porté’ volt, aminek lényege, hogy teleobjektívvel akkor fotózol, amikor nem látják, és nem készülnek fel rá. A másik kedvencem a mezítelenség a természetben. Jó téma, mi? Ki ne vágyna a mezítelenségre, főképp miután ily vastagon felöltöztünk? Egy alkalommal egy olyan fotót tettem ki a flickr-re, amelyen egy hátulról történő behatolás látható. Hogy mekkora volt a művészi értéke ennek a fotónak, nem tudom. Azonban ezt a feliratot tettem a kép alá: Én ilyen vagyok. Ez biztos. Te nem vagy ilyen. Biztos? Tehát, akkor épp ilyen voltam, és nem akartam mást mutatni, mint azok, akik szintén ilyenek, de mást mutatnak.

Lehet, hogy erényből ez kevés, de azért mégis csak valami. Arra mindenképp jó volt, hogy másnapra letiltották a flickr felhasználómat. Akkor szembesültem azzal az egyszerű ténnyel, hogy milyen kép-mutató világban élünk. Mindenkinek két élete van. Egy a felszínen, a kirakatban. És a másik a felszín alatt, a színfalak mögött.

És most vissza a felejtéshez, és a lelki szegénységhez. Hogyan lehet megtanulni a nem tudást, és hogyan lehet megvásárolni a szegénységet? Sehogy. Teljességgel lehetetlen. Boldogok a szegények és a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Ha ez így van, ma már senki sem boldog, mert a szegénységet nem lehet megvásárolni, és a lelki szegénységet pedig nem lehet megtanulni. Szegénynek és lelki szegénynek születni kell. Vagy pedig, ahogy Jézus mondja, újonnan születni az Ő szava és Isten ereje által.

Egy dolgot tehetünk csak. Amit az éjjeli álomban mondott a húgom. Hívtam őt valahova, és azt mondta, nem ér rá, mert bocsánatot szeretne kérni mindenkitől, akiket átvert azzal, hogy más képet mutatott kifelé, mint ami bent volt. Aztaaa! Hát ez nem semmi. Ha én megvallom, mit tettem, és bocsánatot kérek embertársaimtól azért, amiért mást mutattam nekik, mint, ami és aki valójában voltam, azáltal a teher elvétetik, mert Isten elveszi. A felejtés törvényesen megtörténik. Újból ártatlanná, szűzzé, lelki szegénnyé, gyermekké válok.

Ha a cél nem más, mint az emlékezés arra, hogy milyennek tervezett Isten, vajon ez hozzájárul-e a cél eléréséhez? Hozzá. Mégpedig nem kis mértékben!

Hogy emlékezhetnék arra, hogy milyennek képzelt el az Atya, ha nem vagyok lelki szegény, ha a lelkemre rengeteg mocskos tartalom tapad, a sok szerep, a sok képmutatás, a sok produkció? Sehogy.

Lehetetlen emlékezni arra, hogy Isten szerint ki vagyok, ha én még mindig mást mutatok kifelé, és még az emlékezést is csak megjátszom. Úgy teszek, hogy én most emlékezek arra, hogy isten vagyok, vagy valami hasonló bullshit. Ezt tanítják a new age vallások. Erről beszél a gnózis a teozófia. És ez egy életveszélyes megtévesztés, amely lelkek millióit viszi a feneketlen szakadékba.

Amíg meg nem tisztul a lelkünk a rátapadó fölösleges terhektől, addig nincs emlékezés, csak gnózis, agykontroll. Magyarul önámítás, ami oda visz, ahova senki sem szeretne menni.

A húgom az álomban azt mondta, hogy bocsánatot szeretne kérni mindenkitől, amiért más képet mutatott kifelé, mint ami bent volt.

Tudod, mit csináltak a szép iker húgaim az öngyilkossági kísérlet előtti időszakban. Hosszasan sétáltak a városban, mint két megvilágosult, földre szállt angyal, akinek teljesen felhőtlen az élete. Legalábbis a külső szemlélők ezt láthatták. A másik húgom rengeteget olvasott, és különböző spirituális technikákat művelt, mint ahogy te is. Ő már be volt avatva ezekbe a dolgokba. Jártas volt a gnózis, az önfejlesztés, az önmegvalósítás és az önmegváltás tudományában. Ezzel gyógyította a gyermekkori sebeit, amelyek egy részét én és a család, a másik részét pedig a saját bűnei okozták neki. És ment a produkció az emberek irányába:

¿Cómo estás?

Muy bien, gracias, ¿y tú?

Ez a tipikus produkció, amelyet mindenki mesteri szinten űzött. Még én is.

Ezzel csak annyi a baj, hogy azt a tartalmat, amit a lelkünkre raktunk, nem fogja megváltoztatni, sem eltörölni. Aki behozta az agykontrollt Magyarországra, annak most talán valami agyi betegsége van. Miért pont agyi? Azért, mert elhitette az emberekkel, hogy a megoldás a pozitív gondolkodás, az agy átprogramozása. És ezáltal leplezettek maradtak a bűnök, a lélekre tapadó tisztátalanságok.

Az „emlékszem, ki vagyok” mantra, nem segít senkinek, ha súlyos, meg nem látott, meg nem bánt és meg nem vallott bűnök tapadnak a lelkére.

Szóval mi az egyedüli út a szabadulásra? Az, amit a mi Atyánk mutatott éjjel a húgom ábrázata által, aki azt mondta, hogy bocsánatot szeretne kérni mindenkitől, amiért olyan képeket mutatott kifelé, ami bent nem volt. Az őszinte befelé látás, és megvallása annak, hogy könyörtelenül átcsesztük egymást a kifelé mutatott képekkel, miközben bent brutális háborúk dúltak a felhalmozott bűnök miatt.

Szóval akkor mi jelenti a megoldást? Az agykontrollos emlékezés, ami által elhitetjük magunkkal, hogy istenek vagyunk? Vagy pedig mindenek előtt a tisztességes felejtés, amely belátás, megbánás és bocsánatkérés révén történik, és azután az emlékezés az igére, a teremtés szavára? Ez itt a kérdés.

Kérlek, ne vedd rossz néven, hogy leírtam ezeket neked. Én téged nem akarlak megváltoztatni. Nem is tudlak. Azért viszont fohászkodhatom, hogy a Mindenható Isten változtasson meg, formáljon át minket, nyomorultakat az Ő szent fia hasonlatosságára, mert nekünk ez LEHETETLEN. Bármennyire is próbáljuk agykontrollal, kifelé mutatott hamis képekkel kozmetikázni a viselt dolgainkat, egyszerűen nem megy. Szükséges a belátás, a megbánás, a kimondás, a megvallás, a bocsánatkérés, a terhek letétele a kereszt elé. Ezáltal történik a szennyes dolgok ‘elfelejtése’. És akkor majd jöhet az emlékezés arra, hogy Istenben kik is vagyunk valójában. De akkor már nem emlékezésnek nevezzük azt, mert az még mindig minket dicsérne, az egónkat, nem pedig a Magasságos Istent, és az Úr Jézus Krisztust, aki letette az életet értünk, hogy nekünk életünk legyen, és aki súlyos sebeket szenvedett, hogy mi meggyógyulhassunk az ő sebei által.