A legtöbbjüknek igen, már késő, de nem az oltás miatt késő, hanem a befektetés miatt. Minden egyes perc, amelyet a média híreire, és az emberek véleményére fordítottak, olyan, mint egy befektetés, amelyet nem tud veszni hagyni az ember. Minél több időt fordít valaki az elöljárók, médiában leközölt, szavaira, a szellemi oltásokra, annál nagyobb az ő befektetése, amit élete árán is megvéd.

Mindkét lator tévedésben, hazugságban élte le a teljes életét, de csak az egyik tudta felülbírálni a saját hiedelmeit, és alázattal kérni Jézust, hogy emlékezzen meg róla, amikor eljön az Ő Atyja dicsőségében. A másik a tévelygésben, a hazugságaiban lehelte ki a lelkét, mert nem tudta elengedni élete nagy befektetését, amely a keresztre vitte őt.

A befektető védi az ő befektetését. Ekképp a legtöbben, akik a hazugságba fektették be az elmúlt két évet, nem fogják tudni elengedni azt, és a halálba viszi őket a hazugság.
Az ilyeneket nem is az oltás öli meg, hanem az, hogy annyi időt és energiát fordítottak a vakcinákat megelőző média propagandára, hogy már képtelenek lesznek azt mondani, hogy még az is lehet, hogy tévedtünk. Így nem fogják tudni Istent kérni, hogy megmutassa az igazságot erről a fránya vírusról és az oltásokról. … hisz túlságosan hozzászoktak ahhoz, hogy mindig emberek mondták meg, mit kell hinni.

Hírlevél

A lopás az, amikor kapsz valami jót, örülsz annak, de nem kívánod, hogy más is örüljön.