Minden

A TÖRVÉNYKEZÉSSEL A HALÁLBA TASZÍTJUK EGYMÁST

Amikor törvénykezünk, arra késztetjük embertársainkat, hogy olyan változást hajtsanak végre saját életükben, amelyre senki ember fia nem képes, és amelyet csupán a feltámadás lelke tud elvégezni mindannyiunkban. A törvénykezésen és az abból származó ítélkezésen csúszott el a zsidósággal az élen az egész vallásos világ.
Krisztus nem arra hívott bennünket, hogy kioperáljuk egymás szeméből a szálkát, hanem arra, hogy bizonyságot tegyünk embertársaink számára arról, amit az Ő kegyelme bennünk elvégzett, hogy azáltal ők is kapcsolatba kerüljenek azzal a Lélekkel, amely lépésről lépésre őket is elvezeti minden igazságra. Megfüröszti őket, és megmossa a lábaikat, hogy tiszták legyenek a találkozás nagy napjára!
Ne a zsidóktól tanuljunk, se nem a központosított keresztény vallásos szervezetektől, azok vezetőitől, mert van nekünk tanítómesterünk, akit az Élet Szerzője kijelölt számunkra. És Ő nem más, mint az ártatlanul meggyalázott, megkínzott, meggyilkolt, és harmadnapon feltámadt Krisztus Jézus, aki teljesen más eszközökkel vívta meg a hit nemes harcát, mint azok, akik előtt, és után jöttek a vallási hatalmak és a császár nevében.
Az Ő világossága legyen úrrá a te életeden, hogy a legnagyobb háborúban is béke honoljon szívedben.

youtube.com/kialtoszo

Feliratkozás

Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb bejegyzésekről,
írd be a pontos e-mail címed a lenti dobozba,
és kattints a „Feliratkozom!” szóra.

Egy kis türelmet kérünk!

Kérünk, ellenőrizd a postafiókodat
és a spam (levélszemét) könyvtárat.

Hozzászólás küldése: