a profizmus témában Pállal kapcsolatos beszédedhez az ő nem szóban közléseiről (nem szóban “kenyeret osztásáról”) egy keveset hozzátennék:
Pál valamennyi levelét a Krisztustól kapott bölcsessége, vagyis az isteni értelmű, és ezért csak mindenki számára hasznos tudása szerint írta, ami írásoknak sajnos még ma is igen sokan elferdítik az Isteni értelmét, azaz teszik haszontalan tudássá, vagyis hiábavalósággá. Isten, és Krisztusa által vele közölt titkaikat Pál inkább ismertette meg a leveleiben a hallgatóságával, mintsem élőszóban. Az Isteni és Krisztusi beszéd e módon megnyilvánítása viszont még azért is figyelemreméltó, mert Pál valószínűleg a Krisztussal való első találkozása óta nem valami jól látott azután sem, hogy a látását visszakapta Istentől. A leveleit ezért pedig másokkal íratta le, és ő pár üdvözlő soron és az aláírásán kívül mást nemigen írt saját kezűleg. A finomabb látást igénylő dolgokhoz, mint például az íráshoz is, már tehát nem egészen volt jó a szeme. Pál azonban azért is írásban fejezte ki magát, mert azt is mondták róla, hogy a beszéde silány, a jelenlétéről meg azt mondták, hogy erőtlen. A levélírásairól viszont az terjedt el, hogy azok mind súlyosak, kemények, vagyis a leveleihez az élő személyéhez képest ekképpen viszonyultak az emberek, mivelhogy azokban inkább meglátszott az isteni hatalommal közlés a testi beszédéhez képest. Pál tehát valóban avatatlan volt a beszédhez a legtöbb apostolhoz képest is, vagyis igen gyenge volt retorikában, viszont nem ilyen gyenge volt az egyenesen Krisztustól való ismeretekben, ami nem egy vonatkozásban a küldött társaiét is meghaladta, és így azokat őtőle tudhatták meg ők is, viszont Ő is felkeresett közülük némelyeket ugyanilyen célzattal is, azaz hogy rajtuk keresztül is tudhasson meg „titkokat”, vagyis Istentől és Krisztustól való addig még nem hallott beszédeket.
Kedves Attila,
a profizmus témában Pállal kapcsolatos beszédedhez az ő nem szóban közléseiről (nem szóban “kenyeret osztásáról”) egy keveset hozzátennék:
Pál valamennyi levelét a Krisztustól kapott bölcsessége, vagyis az isteni értelmű, és ezért csak mindenki számára hasznos tudása szerint írta, ami írásoknak sajnos még ma is igen sokan elferdítik az Isteni értelmét, azaz teszik haszontalan tudássá, vagyis hiábavalósággá. Isten, és Krisztusa által vele közölt titkaikat Pál inkább ismertette meg a leveleiben a hallgatóságával, mintsem élőszóban. Az Isteni és Krisztusi beszéd e módon megnyilvánítása viszont még azért is figyelemreméltó, mert Pál valószínűleg a Krisztussal való első találkozása óta nem valami jól látott azután sem, hogy a látását visszakapta Istentől. A leveleit ezért pedig másokkal íratta le, és ő pár üdvözlő soron és az aláírásán kívül mást nemigen írt saját kezűleg. A finomabb látást igénylő dolgokhoz, mint például az íráshoz is, már tehát nem egészen volt jó a szeme. Pál azonban azért is írásban fejezte ki magát, mert azt is mondták róla, hogy a beszéde silány, a jelenlétéről meg azt mondták, hogy erőtlen. A levélírásairól viszont az terjedt el, hogy azok mind súlyosak, kemények, vagyis a leveleihez az élő személyéhez képest ekképpen viszonyultak az emberek, mivelhogy azokban inkább meglátszott az isteni hatalommal közlés a testi beszédéhez képest. Pál tehát valóban avatatlan volt a beszédhez a legtöbb apostolhoz képest is, vagyis igen gyenge volt retorikában, viszont nem ilyen gyenge volt az egyenesen Krisztustól való ismeretekben, ami nem egy vonatkozásban a küldött társaiét is meghaladta, és így azokat őtőle tudhatták meg ők is, viszont Ő is felkeresett közülük némelyeket ugyanilyen célzattal is, azaz hogy rajtuk keresztül is tudhasson meg „titkokat”, vagyis Istentől és Krisztustól való addig még nem hallott beszédeket.
Üdvözöllek,
Laci