Az az ember vádol másokat, akinek nincs igazi öröme, aki a jót nem jókedvvel, Isten áldásával cselekszi, hanem gépiesen, törvényből, megfelelési kényszerből. Akinek van igazi öröme, ami felemeli őt, annak nincs ideje másokat vádolni, mert el van foglalva azokkal a cselekedetekkel, amiben örömét leli.
„Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.”
Tehát az igaz, Istentől jövő cselekedetben öröm van, ami felemel a mennyek országába. A törvényből, megfelelési kényszerből jövő cselekedetekben nem található meg a munkavégzés öröme. A vádaskodás pedig lehúz a pokolra.
A gyermek, aki örömét leli a játékban és abban, amit cselekszik, nem vádol. Ha vádolna, az időt, amit a játékra kapott, amiben öröm van, és ami felemeli őt, olyan dologra fordítaná, amiben nincs öröm, és ami lehúzza őt.
Ahhoz, hogy szabad gyermekekké váljunk, fontos megszabadulnunk a vádlás, és a neheztelés lehúzó terhétől. Fontos őszintén megbánnunk, amit mások ellen vétettünk, bocsánatot kérnünk és feloldozást nyernünk bűneink terhe alól. Ekképp kerülhetünk be a játék és az igaz cselekedetek örömébe, ami felemel, és a mennybe repít.