Kategóriák
Minden

A KATOLIKUSOK NEM TISZTELIK MÁRIÁT

Sokszor az az alaptalan vád éri a katolikusokat, hogy imádják Máriát. Ők erre azt felelik, hogy Istent imádják, Máriát pedig tisztelik.
 
Ha dolgozol egy cégénél, azáltal tiszteled a munkaadódat, hogy azt cselekeded, amit ő mond neked. Ha nem azt cselekeded, amit ő mond neked, csupán a szájaddal tiszteled őt, a tetteiddel nem.
 
A Szentírás szerint Mária egyetlen dolgot üzent nekünk. A kánai menyegzőn azt mondta a szolgáknak, hogy azt cselekedjék, amit a fia mond nekik. ​
 
Ugyanezt üzeni Mária ma is mindenkinek. Cselekedjük azt, amit az ő fia mond nekünk. De hogy cselekedhetnénk azt, amit az Ő fia mond nekünk, amikor nem tudjuk, és nem is akarjuk megtudni, és mit mond Ő? Hogyan tudhatnánk meg, mit mond Ő, ha nem találkoztunk vele? Hogyan találkozhatnánk vele, ha nem kívánjuk megismerni az igazságot?
 
Aki a katolikus vallásban őszintén tiszteli Máriát, ismeri jól, hallja Jézus szavait, és örömmel cselekszi azokat.
Aki nem ismeri, s nem hallja Krisztus tanítását, az ő evangéliumát, az nem is cselekedheti azt. Így Máriát sem tisztelheti, és a Teremtő Istent sem imádhatja. (Csak a szájával.)
Erre mondja Jézus, ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.
 
Te tiszteled Máriát? Azt teszed, amit ő mondott a szolgáknak? Ismered, hallod, és cselekeded azt, amit Jézus mondott?
 
 
Ha segítenek neked ezek a tartalmak, kérlek, mutasd meg ismerőseidnek is.
 
Itt kérhetsz értesítést a legújabb üzenetekről:
 
A Youtube videókról pedig (amíg még létezni fog) itt:

http://https://youtu.be/XuOxiI_RR2s

A CSÍKSOMLYÓI SZŰZANYA LEGFONTOSABB ÜZENETE
ÍGY TERJED A VÍRUS SZÉKELYFÖLDÖN – videó