
Nem igaz, hogy a hitetlenség a legnagyobb baj a világban.
Az embereket nem a hitetlenség viszi a veszedelembe, hanem az, hogy azt hiszik, hogy nem hisznek, miközben olyan dolgokban hisznek, amelyek tönkre teszik az életüket.
Nem létezik ember hit nélkül.. Mindenki hisz valamiben: tudományos köntösbe öltöztetett tézisekben, okos emberek elme-életeiben, politikusok, vallási vezetők, életmód tanácsadók, influenszerek beszédében. Szeretteik szavában, ígéreteiben, a saját jóságukban, erejükben és értelmükben stb.
Némelyek azt hiszik, hogy hisznek Istenben, mások pedig azt, hogy nem hisznek semmiben. Holott nem hinni lehetetlen.
A hit az, ami összekapcsolja az embert egy bizonyos szellemiséggel, tudománnyal, elme-élettel, amelyet megtanul, illetve magáévá tesz, és gyakorlatba ültet.
A kérdés tehát nem az, hogy hiszünk-e, vagy sem, hanem az, hogy ha már lehetetlen nem hinni, miben hiszünk, mibe helyezzük a bizalmunkat.
Isten prófétája azt mondja, hogy átkozott az az ember, aki emberekben hisz, emberi erőre és értelemre támaszkodik, miközben Isten szavától elfordul az ő szíve.
Tudjátok, mit jelent a fenevad bélyegének felvétele a homlokra és a kézre? Azt, hogy az ember hazug, életellenes gondolatokat, tanokat és elméleteket vesz be a fejébe (a homlokára, a gondolkodására), és a kezével meg is cselekszi azokat. Bibliai nyelvezettel szólva engedelmeskedik az ördögnek, a fenevadnak.
Ezt pedig mindenki hit által teszi úgy, hogy először hallja, és látja a hazugságot, amit felvesz a homlokára (a gondolkodására), és mivel igaznak hiszi azt, felveszi a kezére, avagy meg is cselekszi azt. És ennek következtében eltorzul a jelleme, kárba vész, elkárhozik a lelke. A legtöbben így veszik fel hit által a fenevad bélyegét a fenevad képéből anélkül, hogy tudnák, mit cselekednek. A fenevad képe pedig nem más, mint a telefon és a televízió képernyője, amin keresztül gyorsabban és intenzívebben terjednek a hamis, életellenes információk, mint valaha.
A fenevad bélyegének ellentéte, Jézus szavai szerint, az élet pecsétje, amelyet szintén hit által vesznek magukra azok, akik megismerik, és megcselekszik az Ő beszédét. Először felveszik azt az ő homlokukra, gondolkodásukra, majd meg is cselekszik azt. Tehát felveszik a kezükre is.
Ezt mondja Pál apostol:
„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Rm 12:2
Az élet pecsétjéről pedig ezt mondja az Úr Jézus, akinek nevét és szavait szégyelli a modern keresztény társadalom:
„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” Mt 24.35
„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát:
És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.
És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát:
És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.” Mt 7:24
Ahhoz, hogy hallhassuk és cselekedhessük Krisztus beszédét, szükséges újonnan születnünk. Fontos meglátnunk, és őszintén megbánnunk bűneinket, amelyek elválasztanak minket az élettől, hogy Isten elvehesse azokat tőlünk, és megtisztíthassa a lelkünket.
„Ami testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.” Jn 3:6
– Mi a közös a robotokban és a biorobotokban (a robotvonású emberekben)?
– Ahogy a robotnak nem lehet lelki kapcsolata Istennel, úgy a társadalmi programok szerint működő, elgépiesedett embereknek sem lehet közvetlen kapcsolatuk Istennel. Ennek az az oka, hogy a lelkiismeretüket lecserélték a fontosabbnál fontosabb, kívülről bevett ‘programokra’, amelyek meghatározzák minden lépésüket.
Azon emberek nagy része, akik a COVID után visszakívánkoztak a régi életükbe, már átlépte a menthetetlenség küszöbét, mert a bűnök halmozása és a társadalmi normáknak való megfelelés által engedte teljesen kialudni a lelkiismeretét.
Ez az Úr szava azokhoz, akikben még pislákol a lelkiismeret:
„Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát… Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába… A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született. ” Jn 3:3
„Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.” Mt 18:3
„… mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.” Apostolok 2.21
https://kialtoszo.hu/azoknak-a-legnehezebb-megmenekulni/
https://kialtoszo.hu/a-pokol-tuzenek-jelentese/
https://kialtoszo.hu/kegyelmes-hazassag/