A demokratikus szavazás lényege röviden:
Tíz farkas és egy bárány azon tanakodnak, mi legyen a vacsora.
A leghíresebb demokratikus szavazás az emberiség történelmében kétezer évvel ezelőtt történt, amikor az akkori influenszerek a farizeusok, a vallási és politikai vezetők felbujtották a tömeget, hogy először a Barabás nevét kiáltsák, majd Krisztis nevére azt, hogy feszítsd meg.
Így elérték, hogy a császár a gyilkost bocsájtotta szabadon, és Jézust, az ártatlant kivégeztette.
Bölcs Salamon azt mondja, nincs új a nap alatt. Mi okosok és intelligensek meg úgy fogalmazunk, hogy a történelem ismétli magát. Ez történt tegnap is. A történelem megismételte magát. A tömeg nem az istenadta lelkiismeretére és Teremtője szavára hallgatott, hanem a felbujtókra, a vallási és politikai vezetőkre, az influenszerekre, a híres és neves emberekre, akik felbujtották az erdélyi magyarokat, hogy kiáltsák Barabásra, hogy engedd szabadon, majd az igazságra azt, hogy feszítsd meg.
Az erdélyi magyarok egymásután kétszer tagadták meg az életet. Először azzal, hogy elmentek szavazni még azok után is, hogy az autonómiaharcos gladiátorok több, mint három évtizede folyamatosan arról tesznek bizonyságot, hogy nem a választók érdekeit képviselik, hanem a fizetők érdekeit. Másodszor pedig azzal, hogy a törvény és igazság általi szabadság helyett, az amerópai álmot, a szabadosságot választották, ami miatt Szodomának és Gomorának égnie kellett. A tömeg a keskeny és egyenes út helyett ismételten a könnyűnek tűnő nehéz és fájdalmas széles út mellett döntött.
Ezek a gondolatok mély fájdalomból és szomorúságból születtek, látva azt, hogy az amerikai média által sötétségben tartott testi ember minden porcikájával és minden cselekedetével gyűlöli a törvényt és az igazságot, és megtesz mindent annak eltiprásáért. Nem veszi észre, hogy azáltal, hogy ismételten az igazság ellen teszi le voksát, az élet ellen hadakozik. Így rendeli meg gyermekei számára a velejéig romlott, materialista, lelkiismeret nélküli világot, amelynek istene az emberi tudomány, a testi élvezet és a pénz.
Azt hiszem, mostanra teljesen felzárkóztunk a nyugat-európai példaképeink mellé, és elmondhatjuk magunkról, hogy teljesen megbékéltünk ellenségeinkkel, akik a nyugati kényelem és jólét ígéretéért a lelkünket kérik cserében.
Ki tudja, merre, merre visz a végzet, e széles úton, s a nappalnak tűnő, sötét éjjelen…
Maroknyi székely porlik, mint a szikla, az amerópai oligarchák harcának zajló tengerén. Fejünk a hazugság-ár, jaj, százszor elborítja, ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.”
Jézus Krisztus