Sokan azt mondják, hogy Sátán a vádló. Sőt, a legtöbben ragaszkodnak is ahhoz, hogy Sátán vádolja őket. Azonban az édenkertben a Sátán nem megvádolta Ádámot és Évát, hanem megtévesztette…
5 DOLOG, AMIT JÉZUS SOSEM MONDOTT
és amiről sok keresztény azt hiszi, hogy Jézus mondta:
1. Kövesd a szívedet! Ezt Jézus sosem mondta. Ő azt mondta, hogy kövess engem.
2. Tedd azt, ami boldoggá tesz. Ezt Jézus sosem mondta. Ő azt mondta, tagadd meg magad, vedd fel a kereszted, és úgy kövess engem.
3. Segíts magadon, és Isten is megsegít. Jézus sosem mondott ilyent. Ő azt mondta, jöjjetek énhozzám, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok nektek.
4. Sose ítélkezzetek semmi felett. Jézus sosem mondta ezt. Ő azt mondta, hogy igazságos ítélettel ítéljetek.
5. Minden ember alapvetően jó. Jézus sosem mondta ezt. Ő azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül Isten.
Néha a keresztények olyan dolgokat ismételgetnek, amelyek biblikusnak tűnnek, de nem azok, nem az Úr Jézus szavai. Az Ő szavaiban hatalmas kihívás van, az ő szavaiban erő van, az Ő szavai megváltoztatják az életünket.
Tehát a kérdés a következő. Azt követed, amit az emberek mondanak, hogy Jézus mondott, vagy pedig azt követed, amit Jézus mondott?
Az Ő szavait megtalálod János, Máté, Márk és Lukács feljegyzéseiben, a Biblia újszövetségi részében.
https://kialtoszo.hu/egy-terrorszervezet-tagja-voltam/
https://kialtoszo.hu/nepszeru-hazugsagok-amelyeket-igaznak-hittunk/
https://kialtoszo.hu/miert-telefonoznak-a-gyermekek/
https://kialtoszo.hu/magyar-helyett-szijjarto/
https://kialtoszo.hu/a-lelek-tanca/
https://kialtoszo.hu/robbanas-olte-meg-az-onkentes-tuzoltokat/
https://kialtoszo.hu/megfigyeles-alatt-vagyunk/
https://kialtoszo.hu/embertenyesztes/
Kinga dalai:
https://www.youtube.com/watch?v=tlJVulbiaqY&list=PLVxhuomWeIuwIqXAMHHtW9YkS93ra9B-C
India, eucharisztia, Szentgyörgy, karcfalva, Nepál, Zarándok, Dalai láma, Sai, baba, BPA, baptista, bank,
