A SÍRÓ FAVÁGÓ

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
A SÍRÓ FAVÁGÓ
Loading
/

MÁSODIK LEVÉL:

Nem azért írtam, hogy meggyőzzelek bármiről is, mert nem tudlak. Sőt, nem is akarhatlak meggyőzni, hisz engem sem emberek győztek meg, hanem Isten maga. Én egyszerűen csak leírtam neked, amit az Úristen a szívemre helyezett. Abban továbbra is egyetértünk, hogy amennyiben igaz, amit mondasz, én valóban meg vagyok tévesztve, de nagyon. Amennyiben Az igaz, Aki az álmot adta, és a csodákat tette, a vak barátomat meggyógyította, a másik barátomat pedig, aki elvérzett, és meg volt halva egy órája, feltámasztotta, és aki tanít éjjel és nappal, te vagy megtévesztve. És én a legbriliánsabb észérvekkel sem tudlak meggyőzni téged arról, hogy meg vagy tévesztve. Azon dolgok egy része, amelyekről írsz, igaz, de mégis megtévesztő, mert nem az elbukott, rothadásra ítélt emberi világban igaz, hanem a mennyek országában. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy az Ő királysága nem e világban van. Ez az oka annak, hogy noha feltámadt, nem maradt itt, hanem felment a mennybe, arra a helyre, amelyről beszélt három és fél éven keresztül, és ahova minket is vár.

A Bibliában nagyon sok dolog, amiből a magabiztos new age gúnyt űz, képes beszéd, ezért nem szó szerint értendő. Tehát az Istennel szembeni alázat nem olyan, mint amikor az egymás felett uralkodni akaró emberek megalázzák egymást. És az Úr szolgálata pedig nem szolgaság, hanem szabadság. Ugyanígy az istenfélelem sem félelem, hanem egyszerűen csak azt jelenti, hogy mindenek elé, és mindenek fölé helyezem Teremtőm szavát, ami élet. Pontosan azért, mert megtapasztaltam, hogy az emberek szava, és tudománya halál.

Úgy néz ki, hogy egy dologban egyetértünk. Éspedig abban, hogy van megtévesztés, ami arámi nyelven „sata”. Ebből származik a sátán megnevezés. Tehát te is hiszel a sátán létezésében. És valószínűleg te sem egy patás entitásra gondolsz, hanem magára a megtévesztésre, a szellemiségre, amely uralja világunkat. Viszont szavaid szerint az a Sátán, akit a Biblia Istennek nevez. A Biblia szavai szerint pedig az a sátán, a megtévesztő, aki megpróbálja elhitetni velünk, hogy az édenen kívül is lehet édent építeni, azáltal benne tartva minket a rothadásban. Erről szólt Nimród Bábel projektje, és erre az elhitetésre épül az európai és a világunió projekt egyaránt.

Én nem vetlek meg téged amiatt, hogy azt hiszed, hogy a Biblia Istene maga a sátán, mert az Úr Jézus sem vetett meg engem, amikor olvastam az ószövetséget, és az ezoterikus fejemmel úgy fellázadtam, hogy el akartam égetni azt. Később, amikor megértettem, amit korábban nem értettem, szégyelltem magam, hogy milyen jellemtelen vagyok.

Néhány dolgot eszembe juttatott Isten, miközben olvastalak. Többek között Ézsaiás próféta jövendölését, amelyet többször is idéz az Úr Jézus, miszerint jó dolgunkban felfuvalkodtunk, a szívünk megkövéredett, a szemeink bevakultak, és a füleink nem hallanak. Ezért nem értjük sem a valóságot, sem az igazságot. A bevakulás oka pedig az volt, hogy az emberek a teremtett dolgokat kezdték tisztelni a Teremtő helyett. Mint tapasztaljuk, mára ez a jelenség az egekig hágott.

„És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy a kik nem látnak, lássanak; és a kik látnak, vakok legyenek.

És hallák ezeket némely farizeusok, a kik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é?

Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.” Ez a mi nagy bűnünk, hogy jó dolgunkban azt hisszük, hogy látunk, és azt gondoljuk, hogy szabadok vagyunk. És mivel azt hisszük látunk, és szabadok vagyunk, sem a vakságunkból nem tudunk meggyógyulni, sem a rabságunkból megszabadulni. Pozitív gondolkodással, agykontrollal és elmeprogramozással, mint te is tapasztaltad, nem lehet megváltoztatni a valóságot.

„Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:

Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.” Jel 3:17

Kérlek, nézd el nekem, hogy én nem hiszem azt, hogy szabad vagyok. Noha a lelkemben megkaptam a szabadságot, és tudom, hogy amikor véget ér a földi pályafutásom, a lelkem teljesen szabad lesz, de itt és most nem mondhatom magam szabadnak, sőt még azt sem, hogy mindent jól látok, mert az magabiztossá, felfuvalkodottá, vakmerővé tenne engem.

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul.” Jn 16:20

Mivel egyenlővé teszed magad Istennel, nincs ahogy meglásd, hogy tévesek az eszmefuttatásaid. Mert ahhoz szükséges lenne az alázat, amit a gúny tárgyává tettél az előző üzenetedben. Az alázat, annak elismerése, hogy amíg testben vagyok, én véges, korlátok közé szorított lény vagyok, akinek nincs teljes rálátása a dolgokra, ezért szükségem van Annak vezetésére, és kegyelmére, akinek mindenre van rálátása. Az Úr Jézus nem fogadta el, hogy jónak nevezzék őt, hanem azt mondta, hogy senki sem jó csak egy, az Isten. A mennyben pedig úgy van, ahogy te írod, teljes lesz minden Isten ismeretével, avagy Isten lesz minden mindenekben.

Mivel, hogy Istennel egyenlővé tetted magad, holott itt a Földön még az Úr Jézus is azt mondta, hogy az Atya nagyobb, mint én, nincs értelme a szócsatának, mert mekkora az esélye annak, hogy megszívleld a szavaimat, amikor azt hiszed, hogy szabad vagy, holott nem vagy az, és Istennel egyenlővé teszed magad, amikor olyan dolgokat tettél, vagy teszel most is, amiket az Úr Jézus, akiben Isten megmutatta magát, soha sem tett.

Ha netán szokott fájni a derekad, térded, vagy valamely testrészed, ami korlátoz a mozgásban, az számodra nem jelenti azt, hogy mégsem vagy teljesen szabad? Vagy az, hogy a gyermeked erőtlenségét kellett szemléld tehetetlenül hosszú időn keresztül, nem jelenti számodra azt, hogy sem szabad nem vagy, sem Istennel egyenlő nem vagy? Az az Isten, akiről én beszélek, és aki engem megmentett, a barátomat azután hozta vissza a halálból, hogy elvérzett, és már egy órája értesítették a családját, hogy menjenek utána hullaszállítóval. Ha ilyen az élő Isten, és te egyenlővé tetted magad vele, nyilván meg kellett volna tudd oldani a helyzetet, de nem sikerült. Sőt, szavaid szerint, – és értékeltem az őszinteséged –, a gyermeked akkor volt a legközelebb a gyógyuláshoz, amikor Portugáliában egy adventista közösség köreiben hallott a Bibliában leírt bizonyságokról, amelyeket te megvetsz, sőt egyenesen a Sátán számlájára írsz. Ne haragudjál, de számomra nem szabadság az, amikor tehetetlenül nézem egy embertársam vagy családtagom szenvedését, és ilyenkor semmikképp nem érzem azt, hogy Istennel egyenlő lennék. Az Úr Jézusnak, aki azt mondta, hogy az Atya nagyobb, mint én, hatalma volt az emberek erőtlenségei felett. Nekünk pedig nincs hatalmunk, de azt mondjuk, hogy egyenlők vagyunk Istennel, mert valahol azt olvastuk, vagy egy magabiztos guru ezt tanította.

Kérlek, ne vedd rossz néven, hogy megírtam neked a kétségeimet. Bevallom őszintén, én sem tudom egészen pontosan, hogy az Úristen miért adta azt az álmot. Viszont egy dologban biztos vagyok. Legalább annyira szeret téged és a te családodat is, mint engem. És akiket Ő szeret, mint ahogy meg van írva, figyelmezteti többféleképpen is, hogy forduljanak Hozzá, mert az idő nagyon rövidre van szabva, és a kegyelem elvétetik. Noha mindenható, és bármit megtehet, ahogy az előző üzenetemben írtam, egy dolgot nem fog megtenni. Nem fogja felülírni a szabad akaratunkat. A menny létezik, és nem a Földön van. Az oda vezető utat Ő az Úr Jézus által megmutatta, de senkire sem kényszeríti azt. Az élet ajándék, a bűnbocsánat, és a szabadulás ajándék, de nem kötelező. Ez az oka annak, hogy az ember dönthet úgy, hogy nem él az Általa felkínált lehetőséggel, hanem egyre távolabb kerül Tőle, aminek következtében egyre torzul benne az életesszencia, amit te szellemnek nevezel, míg végül már nem lesz, amit meggyógyítani. Erről beszél az Úr Jézus, amikor a fügefás példázatot mondja, amely már három éve nem termett gyümölcsöt. Azt mondja a vincellér, hogy még egyszer megkapálja, és megtrágyázza, és ha akkor sem terem gyümölcsöt, kivágja.

Egy másik kérdés annak kapcsán hogy szabadok vagyunk-e, vagy csak szabadnak hisszük magunkat. Hogy létezik, hogy sokan, akik azt hiszik, hogy Istennel egyenlők, és hogy nem érzik a rabságot, amikor közeleg az utolsó óra, nem akarnak meghalni. menekülnének, de semmit sem tehetnek a halál ellen? Elég félelmetes, amikor az ember csak az utolsó órában jön rá, hogy nem volt szabad, és nem is egyenlő Istennel, mert semmit sem tehet annak érdekében, hogy meghosszabbítsa a földi életét. Ehhez az üzenethez csatolok egy beszélgetést, amely közöttem és egy budapesti barátom között zajlott, aki beszámolt arról, hogy volt egy fiatal orvosnő albérlője, aki hasonló tanokat vallott, mint te. Amikor a beszélgetésükben felmerült a halál kérdése, azt mondta, nem akar arról beszélni, mert még fiatal. Másnap reggel anyaszült mezítelenül futkorászott a lakásban, végül összeszarta magát, és az ürülékében fetrengve meghalt. Ha gondolod, hallgasd meg a barátom beszámolóját, aki csak annyit tudott tenni, hogy a fiatal hölgy kérésére fogta az ő kezét, miközben ő hatalmas félelmek között meghalt. Nagyon hitt az agykontrollban, az önismeret és az önmegvalósítás tanaiban, de ezek a tanok cserben hagyták őt az utolsó órában.

Abban az álomban, amelyben a gyermeked odajött hozzám, és megfogta a kezem, mint aki segítséget vár, a gyermeked jelképesen a te lelked, a te kivetülésed, tükörképed. A gyermek betegsége a szülő lelkének állapotát tükrözi. Én erre a hívásra válaszoltam. Ezért írtam a levelet. És fohászkodom érted, hogy aki az álmot adta, nyissa meg a szemeidet, hogy lásd meg azt, amit most nem látsz, mert én arra képtelen vagyok, hogy bárki szemeit megnyissam. Úgy az ószövetségben, mint az újszövetségben számos utalás van arra, hogy az Úristen több esélyt is ad az embernek a megtérésre, és a gyógyulásra, még mielőtt véget érne a földi élete. Megpróbál mindenkit megszólítani, akiben van menthető lélek. Főképp ezekben az időkben, amikor az emberi tudományok és a képernyők hatása alatt mindenki azt gondol, és azt csinál, amit akar, azáltal veszélybe sodorva a lelkét. Sem tőled, sem mástól nem kérem, hogy nekem higgyen, vagy engem kövessen. Az én dolgom csupán annyi, hogy mint Isten gyermeke hírül adjam embertáraimnak, hogy Isten él. Jézus Krisztus nemcsak meghalt azokért a bűnökért, amelyeket nem ő követett el, hanem én, hanem fel is támadt a halálból. Tehát él, és beszél. És mindenki, aki segítségül hívja az Ő nevét, és megismeri az Ő szavát, meg fogja látni, amit korábban nem látott, és amit látnia kell ahhoz, hogy valóban szabad legyen, és ha majd eljön az utolsó órája, szabadon távozzon ebből a megveszekedett, rothadásra ítélt világból. Drága barátom, érted tudok imádkozni, de helyetted nem. Kívánom, hogy valamikképp megértsd az Istennel szembeni alázat jelentését, és megtaláld annak helyét a szívedben, hogy igazán szabad lehess Isten kegyelme és féltő szeretete által!

https://kialtoszo.hu/halalfelelem-beszelgetes/

HARMADIK LEVÉL

Lehet, hogy te nem így vagy ezzel, de engem nem kellett az Ausztráliában térítő gonosz misszionáriusok ‘gondolatfertőzzenek’ a bűntudattal ahhoz, hogy megkívánjam felebarátom házastársát, és ahhoz, hogy összetörjem néhány női személy szívét. Ment nekem a paráznaság az ő segítségük nélkül is. Hogy az Úristen megengedte, hogy legyen bűntudatom azok után, hogy bűnt követtem el, az egy hatalmas segítség a részéről, mert csak így lehetett fogalmam arról, hogy mitől lenne fontos megszabadulnom. Mint tudjuk, a férfiak leggyengébb pontja a szexfüggőség. Ha én nem szerzek tudomást arról, hogy meg vagyok kötözve a szexfüggőség által, rosszabb esetben a pornófüggőség és az önkielégítés által, hanem lazán azt mondom, hogy az nem bűn, akkor hogyan szabadulhatnék meg ezektől a megkötözöttségektől? A bűntudat noha kellemetlen az egónak, a testnek és az elmének, hatalmas ajándék a léleknek, mert a lélek azon keresztül szerez tudomást arról, hogy mi által van alárendelve az elme hatalmának, és mi által van benne tartva ebben a világuniós mátrixban.

A bűntudat tehát nem a gonosz misszionáriusoktól származik, hanem Teremtőnk az, aki tudtunkra adja, hogy mi választ el minket Tőle. Ha nem tenné meg, hogyan kerülhetnénk vissza hozzá, és hogyan szabadulhatnánk meg kötelékeinktől?

Amikor elmész az orvoshoz, mert fáj a fejed, ő nem azzal kezdi, hogy felnyitja a koponyádat, hanem azzal, hogy megröntgenez, és megmutatja a röntgenképet, miszerint az agyvelőnek nevezett főtumor mellett van egy másik tumor is, amit csak műtéttel lehet eltávolítani. Ezáltal a páciens szabad akaratából úgy dönthet, hogy aláveti magát a műtétnek azzal a reménységgel, hogy az meghosszabbíthatja az életét. Ha az orvos azt mondaná, hogy fél órán belül fel fogják nyitni a koponyáját, lehetséges, hogy a beteg azt mondaná, hogy köszönöm, doktor úr, de annyira nem érzem rosszul magam, hogy ebbe belemenjek, De ha látja a röntgenképet, önként aláveti magát a kezelésnek.

Teremtőnk azért adja tudtunkra a bűneinket, mert azok választanak el minket Tőle, az EGÉSZ(ség)től, és az élettől. Ha nem szerzünk tudomást a bűnről, a bennünk lévő életellenességről, miért akarnánk megszabadulni attól? Márpedig a bűn, aminek jelentése életellenesség, rombolja az életünket belülről kifelé akkor is, ha hiszünk a bűnben, akkor is, ha nem. Akkor is, ha van bűntudatunk, akkor is ha nem. Magyarul nem kell legyen bűntudatunk ahhoz, hogy a bennünk lévő bűn belülről kifelé megrohasszon minket, és megbetegítse a szeretteinket is, akikkel naponta érintkezünk.

Egy dolog biztos: bűntudat, avagy a bűnről való tudomásszerzés nélkül lehetetlen megszabadulni a bűntől, Miért akarnánk megszabadulni valamitől, aminek létezéséről nem szerzünk tudomást?

Mivel te sem tagadod, hogy van megtévesztés a világban, hiszel te is a sátánban, mert a sátán maga a megtévesztés. Ekképp a bűnben is hiszel, mert a megtévesztés az bűn. Akkor is ha egy perverz misszionárius cselekszi azt, akkor is, ha én, akkor is, ha te. Te jelen pillanatban egy olyan állapotban vagy az elméd önkényes kontrollálása által, hogy noha hiszel a megtévesztésben és a bűnben, a saját bűneidről nem akarsz tudomást venni. Avagy a benned lévő életellenességet, ami az élet ellenségévé tesz téged, miközben te pozitívan próbálsz gondolkodni mindenről, teljesen figyelmen kívül hagyod. Azonban téged személyesen, nem a mások, a gonosz misszionáriusok bűnei választanak el az élettől, hanem a benned rejlő életellenesség, amelyről a fejedben lévő magasröptű gondolatok folyamatosan elterelik a figyelmed.

A vakok, a sánták, és a bénák csak a földhözragadt, testi gondolkodás, a new age szemlélet szerint vannak hátrányos helyzetben a reinkarnáció elmélete (elme-élete) nélkül. Az Úr Jézus szavai szerint pedig némelyek jóval közelebb vannak Istenhez és az igazsághoz, mint mi, egészségesek, akik harmóniában akarunk lenni a rothadásra ítélt testünkkel. A Lázár nevű koldus testét fekélyek borították, és éhezett, míg a névtelen gazdag ember élvezte az aktuális reinkarnációját. Mindkettő meghalt, és azt mondja az Úr Jézus, hogy a szegény Lázár vigasztaltatott, míg a gazdag gyötrettetett, mert ő a testi létben akarta beteljesíteni az életét, megadva magának mindent, amit a teste megkívánt. A ‘Biblia Jézusa’ nem azt mondja, hogy boldogok azok, akik jól tudják kontrollálni az elméjüket, és pozitívan gondolkodnak, hanem azt, hogy boldogok, akik sírnak, mert Isten megvigasztalja őket. A gazdagoknak, akik agyban, szellemben és anyagiakban gazdagok, azt mondja, hogy jaj nektek, mert ti elvettétek a ti jutalmatokat és a ti vigasztalásotokat. Nem azt mondja, hogy boldogok az okosok, akik a saját értelmükben bíznak, hanem azt, hogy boldogok a lelki szegények, a gyermeteg szívűek. Ugyanis az élő igazság el van rejtve az okosok és az értelmesek elől, de a kisdedeknek, a lélekben egyszerűeknek megjelentetik. (Mt 11:25) Sőt, azt is mondja, hogy az ember azáltal vesz magára átkot, hogy Isten szava és bölcsessége helyett emberek szavában, emberi értelemben és emberi erőben bízik. (Jer 17:5) Egyértelműen kijelenti, hogy jobb csonkán bemenni az életre, mint ép testtel a pokolra vettetni, aminek létezését szintén tagadják a modern spiritualitás tanai.

Te, mint mondod, tudod, hogy van isten. Viszont te a saját elméd által elképzelt istenben hiszel, amelyet a misztikusok szavai formáltak. Ezt a jelenséget nevezi a Mindenható Isten, az Úr Jézus Atyja bálványimádatnak, ami a második parancsolat szerint szenvedést hoz azok utódaira, akik azt művelik. Ezért is írtam korábban, hogy a gyermeked kóros vérszegénységének az oka az, hogy te egy, emberek által kreált istenképet tisztelsz, és az Élő Isten előtt megkeményíted a szívedet. És ez a bálványimádat az oka annak is, hogy a Biblia által bemutatott istenképet hiszed Sátánnak, míg az apokrif (rejtett) evangéliumok érzelgős istenképét hiszed Istennek, aki maga a megtévesztő, arámi nyelven sátán. Mivel borzalmas idők előtt állunk, az Úristen, több alkalommal is próbált téged figyelmeztetni féltő szeretettel, hogy annak ellenére, hogy nem vagy rosszindulatú ember, meg vagy tévesztve, és az emberi elme által létrehozott istenképeket tiszteled, amelyek noha beszélnek a megtévesztésről és a bűnről, a te bűneiddel sosem fognak szembesíteni. Tehát a lelked röntgenképét elrejtik a szemeid elől, hogy meg se forduljon a fejedben, hogy az Élő Istenhez fordulj gyógyulásért, a lelked megtisztításáért. Most lehet, hogy azt gondolod rólam, hogy én vagyok az a gonosz misszionárius, aki Ausztráliában az ártatlan bennszülötteket megfertőzte a bűntudattal. Viszont nekem nincs kétségem afelől, hogy ha a paráznaság bűnét vesszük például, te sem azért lettél parázna, mert ez a gonosz misszionárius rád olvasta a paráznaság bűnét, hanem azért, mert valamilyen úton módon bekerült a te elmédbe is a paráznaság utáni vágyódás, ami téged is éppen úgy beledöngölt a testiségbe, mint engem. Tette ezt azért, hogy rabja legyél ennek a velejéig romlott világnak, és önként szolgáltasd ki az életed idejét és energiáját egy olyan rendszernek, amelyről a szíved mélyén te is érzed, hogy oda viszi az embereket, ahova senki sem akar menni. De mivel most még feltehetőleg jól van dolgod, megtanultál pozitívan gondolkodni, és bevonzani mindent, amire vágysz, semmi okod nincs arra, hogy felülbíráld eddigi hiedelmeidet és istenképeidet, amelyeket az általad nagyra becsült tanítóktól adoptáltál. Azonban el fog jönni az az óra, amikor ezek a féltve őrzött tanok cserben hagynak, és akkor majd jó lenne, ha hihetnél a féltőn szerető Mennyei Atyában, akinek valódi hatalma van arra, hogy megszabadítson a bűneidtől, amelyek rád hozták a nyomorúságot. De sajnos megtörténhet, hogy az elméd, amely annyira elutasítja az Istennel szembeni alázatot, már nem fogja megengedni számodra, hogy gyermeki alázattal Hozzá fohászkodj a bűnök láncaiból való szabadításért. Janó, én nem vagyok a te ellenséged, nem én vagyok a te ellenséged. És nem azért kerestelek meg, hogy megtérítselek, mert nem tudlak megtéríteni sem téged, sem mást. Azért kerestelek meg, mert a Mennyei Atya, akiről a Biblia bizonyságai szólnak, álmot adott veled, és a szívemre helyezte, hogy tegyek neked újból bizonyságot az Ő szaváról, az ő féltő szeretetéről, a mélyre elásott bűnök következményéről és a megbocsájtás kegyelmi ajándékáról. Hogy miért? Azért, hogy ha hirtelen összeomolna az a magaslat, amit az elmédben felépítettél, legyen kapaszkodód, és tudd, hogy mindenki, aki az Úr Jézus nevét segítségül hívja, megmenekül; aki az Ő szavát megismeri, és engedi magát átformálni általa, az már itt a Földön megkapja a legtöbbet, amit egy ember megkaphat: az újjászületés ajándékát. Az egyik apostol azt mondja, aki Krisztusban van, új teremtés az: a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. És ahhoz, hogy ezt megkapjuk, nem kell meghalnunk, majd újból leszületnünk a rothadásba, ahogy mondja a new age misztika, hanem egyszerűen csak meg kell aláznunk magunkat, és segítségül kell hívnunk az Ő nevét, hogy Ő átvegye az elménktől az életünk feletti irányítást, és helyrehozza, amit mi a saját értelmünkben és erőnkben bízva elrontottunk. Remélem, nem vetted rossz néven soraimat, és Isten a javadra fordítja ezeket a sorokat.

https://kialtoszo.hu/miert-beteg-a-gyermeked/

https://youtu.be/PW3so-TB468

ELSŐ LEVÉL:

https://kialtoszo.hu/megvaltas-egyszeruen-vallasmentesen/