Sokak szerint az életük előtt semmi sem volt és a testük halála után is a semmi következik.
Van-e most ebben a percben, ahogy ezt olvasod, létérzeted/léttudatod? Ha van, akkor az az életből fakad és nem a semmiből, de még csak nem is a szüleidből, mert hiába, hogy általuk születtél, tőlük függetlenül is van életed.
Talán éreztél már veszélyt is, mondjuk egy baleset, vagy súlyos betegség következtében, amikor hirtelen szakadt rád a félelem érzet az életed elvesztésének rémképe miatt…
Az élet tehát valami. Jobban mondva valaki, még akkor is, ha a létérzeted forrását egyelőre csak önmagaddal, vagy a testeddel, vagy a szüleiddel azonosítod (pedig tőlük függetlenül is vagy). Ha az általad tapasztalt élet/léttudat előtt semmi sem volt és a testi életed után is csak a semmi vár rád, akkor honnan fakad az életféltés, a haláltól való félelem érzete? A semmi ezt nem indokolná!
Ha alszol és álmodsz, ugyanúgy valóságosnak éled meg a léttérzetedet, mint amikor ébren vagy, akár még halálfélelmet is átélhetsz, pedig olyankor nem a testi cselekedeteid és az érzékszervi tapasztalásaid határozzák meg a létérzetedet, hiszen álmodban olyasmi is történhet veled, ami ébren nem, akár még repülhetsz is, szárnyak nélkül…
Emlékszem, hogy egészen kicsi gyerekkoromban, még négy éves sem voltam, megbotránkoztam, amikor megtudtam, hogy van halál, mert egy nap, amikor az apukám mukából hazatért, órákig zokogott a fürdőszobában azután, hogy egy bányaszerencsétlenségben rengeteg barátja és munkatársa odaveszett, akiket nem tudott megmenteni, pedig bányamentőként dolgozott. Sokaknak már csak a holttestét hozhatta felszínre. Ez ’78-ban történt. Azért zárkózott be a fürdőszobába, mert nem akarta, hogy a nálam csak 1 évvel idősebb bátyám és én megtudjuk, hogy miért sír. Amikor anyukámat újra és újra megkérdeztem, hogy mi tortént (mert láttuk aput letörten, magába roskadva, koszosan, széntől fekete arccal hazajönni, ezért hiába is próbálta volna titkolni előttünk a bánatát), végül kibökte, hogy sok barátja és munkatársa aznap hirtelen meghalt… Nem értettem, hogy ez meg mit jelent, azt mondta, hogy apu többet már nem találkozhat és beszélhet velük, ezért sír…
Ugye velük ez sohasem történhet meg? kérdeztem, mert biztos voltam benne, hogy velem nem. Szomorúan azt mondta, hogy de… Nem akart nekem hazudni, őszinte volt, én mégsem hittem neki, emlékszem, hogy teljesen összezavarodtam.
Honnan, illetve kitől származik ez az (örök)élet érzet, ami gyerekkoromban még annyira természetes volt, hogy nem hittem el a halált, holott elvileg, sokak hite szerint akkor alig 4 évesen még nem távolodtam el annyira a „semmitől”, mint mostanra? Mi van, ha nem a semmiből származik az életünk, hanem valóban van az életnek forrása, Isten, aki örök, ezért Ő a VAN és egy gyerek még az Ő vanságához, az élethez, ahonnan fakad a halál nélküli létérzete, még közelebb áll és ezért botránkoztatja meg a halállal való szembesülés, mert az életben, vagyis Istenben nincs halál?!
Szóval a halál az Istentől, az élettől való elfordulás és eltávolodás, vagyis az életellenesség következménye, amibe test szerint fokozatosan és egyre inkább belenövünk, tehát egymástól azt a széles utat tanuljuk és építjük a lelkünket felélve, ami a koporsóban végződik. Durva, hogy a halálba vezető utat építjük minden erőnkkel, de a létérzetünknek a halál mégis mindvégig irracionális marad, ezért az élet nem következhet a semmiből, de nem is végződhet a semmiben, mert a semmi nem keretezheti, nem okolhatja meg a valamit, még azt sem, amit mi életnek nevezünk, pedig a temetőbe vezet!
Szóval te, aki ezt szkeptikusan olvasod, mi lenne, ha a saját irracionális állapotodból kiindulva tennéd föl a kérdéseidet?! Bármivel kapcsolatban… Ha van Isten, válaszolni fog, de biztos, hogy nem a vallási intézmények lefektetett merev keretei szerint, hiszen az intézményeket az ember hozza létre és nem a semmiből, hanem a valamiből a lélek erejét felzabálva, vagyis minden intézmény a temetőbe vezető széles út építését szolgálja.
Isten nem vallásalapító, hanem teremtő és, ha teremtő, akkor a te teremtőd, vagyis a lelked teremtője is! Nem Ő fordult el tőlünk, hanem mi Ő tőle és azért nem halljuk a szavát…
Ezért szükséges, hogy Általa újjászülettessünk!
János Evangéliuma 3. fejezet
Krisztus beszélgetése Nikodémussal
1. Vala pedig a Farizeusok közzűl egy ember, kinek neve Nikodémus vala, ki a fő Zsidók közzűl való vala.
2. Ez méne Jézushoz éjjel és monda néki: Mester! tudjuk hogy az Istentől jöttél tanító Mesterűl: mert senki nem teheti e jeleket, a mellyeket te tészesz, hanemha Isten lejénd azzal.
3. Felele Jézus és monda néki: Bizony bizony mondom néked: Ha valaki újonnan nem születéndik, nem láthatja az Istennek országát.
4. Monda néki Nikodémus: Mimódon születtethetik az ember, a ki vén? nemde bemehet-é az ő annyának méhébe másodszor, hogy születtessék?
5. Felele Jézus: Bizony bizony mondom néked: ha valaki nem születéndik víztől és Szent Lélektől, nem mehet bé az Isten országába.
6. A mi születtetett testtől, test az: és a mi születtetett Lélektől, lélek az.
7. Ne csudáljad hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születtetnetek.
8. A szél a hová akar fúni, fú, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnét jő, és hová megyen: Így vagyon minden, a ki Szent Lélektől születtetik.
9. Felele Nikodémus, és monda néki: Mimódon lehetnek ezek?
10. Felele Jézus és monda néki: Te Izráelben Mester vagy, és ezeket nem tudod-é?
11. Bizony bizony mondom néked, a mit tudunk azt mondjuk; és a mit láttunk arról teszünk bizonyságot; de a mi tanúbizonyságunkat nem veszitek bé.
12. Ha földi dolgokat mondottam néktek, és nem hiszitek; mimódon hiszitek, ha mennyeieket mondándok néktek?
13. Mert senki nem ment fel mennybe hanem az, a ki leszállott mennyből, tudniillik az embernek Fija, ki a mennyben vagyon.
14. Miképen pedig felemelte Mózes a kígyót a pusztában, a képen fel kell magasztaltatni az ember Fijának.
15. Hogy valaki hiszen ő benne el ne vesszen, hanem örök életet vegyen;
16. Mert úgy szereté Isten e világot, hogy az ő egyetlenegy szülött Fiját adná, hogy minden, valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök életet vegyen;
17. Mert nem azért bocsátá Isten az ő Fiját e világra, hogy kárhoztassa e világot, hanem hogy megtartassék e világ ő általa.
18. A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik: a ki pedig nem hiszen, immár elkárhoztatott: mert nem hitt az Isten egyetlenegy Fijának nevébe.
19. Ez pedig a kárhoztatás, hogy Világosság jött e világra; de az emberek inkább szerették a setétséget, hogy nem a Világosságot: mert az ő cselekedeteik gonoszok valának;
20. Mert valaki gonoszul cselekeszik, gyűlöli a világosságot, és nem megyen a világosságra, hogy az ő cselekedetei meg ne feddettessenek.
21. A ki pedig igazán cselekeszik, a világosságra megyen, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalók legyenek, hogy azok Isten szerint valók.
Forrás:
YouTube – Haszon Ákos