Megkérdeztem egy 11 éves gyermektől, hogy álmodott-e valamit. Nem az a legszörnyűbb dolog, hogy azt mondta, hogy nem, hanem az, hogy úgy mondta, mintha nem is értené a kérdést, mintha nem is tudná, mit jelent álmodni.
Kedves felnőtt társadalom, miután engedtük kiszáradni a lelkünket, a műanyag szeretetünkkel a gyerekeket is megfosztottuk az álmaiktól. Cserében műanyag álmokat adtunk nekik, olyanokat, amelyek tőlünk is elrabolták az élet valódi értelmét.
Édes, kedves társadalom!
A pusztítást teremtésnek nevezed,
Lassan már a szarodat is megeszed.
Az élőt tönkreteszed,
Az élettelent díszíted.
Haldoklik a józan eszed.
Édes kedves társadalom!
Veled többé nem társ a dalom.
Néki adlak: társad a lom.
„„…legyenek gyámoltalanok, akár a gyermekek,
mivel a gyengeség nagy, az erő pedig hitvány.
Mikor az ember megszületik, gyenge és rugalmas,
mikor haldoklik, erős és kemény.
Mikor a fa nő, zsenge és rugalmas,
mikor száraz és merev, haldoklik.
A keménység és az erő a halál kísérői,
a rugalmasság és a gyengeség
a lét frissességét fejezik ki.
Ezért nem győzhet az,
ami megszilárdult.”
Andrej Tarkovszkij – Stalker
Én így cseréltem le az igazi álmokat műanyag álmokra. Mi a te történeted?
⚠️⁉️Tudtad, hogy ‘törvény szerint’ egy nőnek hét gyermekre lenne szüksége ahhoz, hogy szabaddá váljon a lelke. (Feltéve ha teljesen ártatlan volt, amikor megfogant az első gyermeke.)
Kérdés: eszerint mekkora az esélyük a modern nőknek, hogy szabaddá váljon a lelkük, mielőtt lejár a földi életük?