Kérlek, bocsáss meg nekem, amiért kárhoztattalak. Azon tűnődtem, hogy miért írod, hogy kárhoztatlak téged, és még sok embertársamat, amikor azok az emberek, akik hallgatták beszédeimet, amelyeket szólhattam Isten kegyelme által, meggyógyultak. Némelyek pedig az öngyilkosság küszöbéről szabadultak meg. Viszont miközben olvastalak, meg kellett értenem, hogy valóban kárhoztattalak téged, de nem úgy, ahogy te gondoltad, hanem azáltal, hogy amikor beszéltél a lányod betegségéről, én kaptam látásokat, amiket elhallgattam előled, hogy nehogy véletlenül megsértődj. Ezzel kárhoztattalak téged. És ezért kérek bocsánatot tőled. Meggyőződésem, hogy ellenszenvet váltanak ki belőled ezek a szavak, mert nincsenek összhangban azokkal a tanokkal, amelyekben hiszel, de mi van, ha az az Isten, akiről teljesen nyilvánosan beszélhetek naponta immár több, mint tíz éve, a te gyermekedet is meg tudná gyógyítani? És ehhez csak annyira lenne szükség, hogy látást kérj Tőle, és a kontrollt, ami most még a te kezedben van, átadd az Ő kezébe. Hogy érzed, meg tudnád-e tenni ezt azért, hogy a gyermeked visszanyerje az egészségét?
Megpróbálom röviden leírni, amit az Úristen mutatott arról, hogy mi okozta a gyermeked betegségét, és hogyan gyógyulhat meg.
A válasz a kérdésre megtalálható a Biblia ószövetségi és újszövetségi részében egyaránt. Tudom, hogy szerinted a Biblia a ‘Sátán műve’, mert kiherélték, és meghamisították. Mindazonáltal bízom abban, hogy a Mindenható Isten, aki szólt hozzám, jelekkel és csodákkal bizonyságot tett a Bibliában leírtak mellett, ki fogja jelenteni neked is, hogy mi az igazság ebben a kérdésben. Főképp, ha ember létedre nem hiszed azt, hogy Isten vagy, mint ahogy az ezotériában tanítják. Elöljáróban még csak annyit, hogy Teremtőnk szava szerint a vérben van az élet, a vérben van a lélek. Te azt mondod, a lányod kóros vérszegénységben szenvedett. A húgomnál, aki a modern spiritualitás tanait követte, szintén vérszegénységet állapítottak meg az orvosok. Tehát valamilyen oknál fogva a lélekből volt kevés nála. Jézus pedig azt mondja e világ uráról, hogy tolvaj és emberölő volt a kezdetektől fogva. Még csak annyit, hogy amikor találkoztam azzal a fiatalasszonnyal, aki közel négy éve vérrákos volt, először neki is arról beszéltem, hogy a vérben van a lélek, és neki a lelke beteg. Noha kemények voltak a szavak, nem lázadt fel, hanem alázattal fogadta, amit mondhattam. Később pedig az Úr Jézus szavait, amelyek le vannak írva a Biblia újszövetségi részében szintén alázattal olvasta. És az Úristen elvette tőle a vérrák elleni pirulákat, és teljesen meggyógyította. Amikor elment az utolsó vizsgálatra, kb 25 ezer euró értében vitt vérrák elleni pirulákat az onkológusnak, amiket nem használt el, és bizonyságot tett neki is arról, hogy Őt Isten gyógyította meg a vérrákból.
Az első igerész, amit Isten eszembe juttatott a lányod története kapcsán, nem más, mint az első és a második, a bálványimádatról szóló parancsolat.
‘Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.’ 2 Moz 20:4-6 A második parancsolat egyértelműen kimondja, hogy a szülők bűnei miatt kell szenvedjenek a gyermekek. Ahogy örököljük szüleink biológiai vonásait, úgy az ő ‘szellemi’ hozományaikat is átvesszük tőlük. Tehát, ha a szülők hamis, emberek által kreált istenképeket tisztelnek, azzal szenvedést hoznak az ő gyermekeikre, kiszolgáltatják őket annak a szellemiségnek, amely elszívja a vérüket, a lelküket.
A második igerész, amit eszembe juttatott az Úristen, a Jelenések könyvében található: ‘…megengeded amaz asszonynak, Jézabelnek, a ki magát prófétának mondja, hogy tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek. Adtam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg. Íme én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből. És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.’ Jel 2:20-23
Ez a rész a második parancsolatot erősíti meg, és kiegészíti azáltal, hogy nyilvánvalóvá teszi, hogy kik az ‘idegen istenek’, amelyek miatt szenvedniük kell a gyermekeknek. Jézabel ebben a részben arra a szellemiségre utal, amely által Akháb király felesége, Jézabel megbabonázta az embereket. Ez a csábítás, a bűbáj, a varázslás és a paráznaság szellemisége, amely által Heródiás lánya is elbűvölte Heródest, és rávette, hogy vágassa le János fejét. Na de ki volt a keresztelő János? Ő volt a kiáltó szó a pusztában, Heródes lelkiismerete, aki kívülről szólt hozzá, mert belül már elhallgattatta azt. Mit tesz a Jézabel szellemisége a modern spiritualitás által? Ugyanazt. A varázslás szellemiségével, misztikus tanokkal elhallgattatja az emberek lelkiismeretét. Egy fiatal anyukának, aki szintén benne volt a modern spirituális tanokban, nagyon szenvedett a kislánya. Az anyuka pedig azt mondta, hogy neki ahhoz semmi köze nincs, mert a gyermek ezt a betegséget az előző reinkarnációból hozta. Ezt teszi a Jézabel szellemisége, a modern spiritualitás, a new age ezotéria az általa megtévesztett emberekkel, és az ő gyermekeikkel. Szó szerint szívja a vérüket és megpróbálja megölni őket.
A gyermeked, Isten szava szerint, a házadat uraló szellemiség miatt vérszegény, amelyet a bűnnel beengedtetek a házatokba. De mivelhogy a modern spiritualitás szerint nincs bűn, csak tudatlanság, te sem akarsz tudomást szerezni a bűnről, amellyel hatalmat adtál a pusztítónak a házad és a családod felett. Inkább elhiszed, hogy még tanulnod kell, tapasztalnod kell, mintsem hogy elhidd, amit Isten mond, miszerint a bűneinkből kell megtisztulnunk. Jézus azt mondja, hogy kérjünk Tőle gyógyírt a szemeinkre, hogy meglássuk, mit tettünk, és őszintén meg tudjuk bánni bűneinket. Rengeteg ház és rengeteg család van ahol a gyermekek szenvednek a szülők testi és lelki paráznasága miatt. De a mai modern, spirituális szülők tagadnak, mert nem akarnak sem szembesülni a féltve őrzött bűneikkel, sem megszabadulni azoktól. Ekképp végignézik a gyermekeik szenvedését, azt gondolván, hogy a betegség oka a gyermek előző reinkarnációjában keresendő.
Kedves barátom, igazad van abban, hogy kárhoztattalak téged, mert valóban azt tettem azáltal, hogy az Úristen ezt megmutatta nekem, és én elhallgattam előled, hogy nehogy megsértselek vele. Minek neked ellenség, ha olyan barátaid vannak, mint én?
Borzalmas dolgokat láttam a közvetlen környezetemben, amelyek annak a szellemiségnek köszönhetők, amelynek te is elkötelezted az életedet. Ezért egyfolytában kellene beszélnem ezekről a dolgokról. Többször bizonyságot tettem neked arról, hogy a Biblia Istene, akiről a modern tanok elhitetik követőikkel, hogy maga a Sátán, hatalmas csodákat tett kérés nélkül. Csak azáltal, hogy akik hallották beszédeimet, megnyitották szívüket előtte, és engedték, hogy szembesítse bűneikkel, és megszabadítsa őket azoktól. A legtöbben nemcsak a bűneiktől szabadultak meg, és kaptak tiszta lelket, lelkiismeretet, hanem testi betegségeiktől is.
Nekem teljes meggyőződésem, hogy ugyanezt veled is, a családodért is megteszi az Úristen, de nem fogja rád erőltetni az Ő segítségét. A kérdés az, hogy hajlandó lennél-e elhagyni bűneidet és hiedelmeidet annak érdekében, hogy a gyermeked és a lelked meggyógyuljon. Mint mondtam, én sem téged, sem mást nem tudok meggyőzni arról, hogy amit írok, az igaz, de ha maradt még benned egy cseppnyi alázat Teremtőddel szemben, és segítségül hívod az Úr Jézus nevét, Ő megmutathatja mi a különbség a new age Jézusa és az Úr Jézus Krisztus között, akinek szavára minden emberi beavatkozás nélkül meggyógyultak azok, akik örömmel fogadták az Ő beszédét.
Azt mondtad, abban a portugáliai adventista közösségben, elindult a gyermeked gyógyulása. Ezáltal az Úristen jelzett nektek, hogy abban az irányban keresendő úgy a belső, mint a külső gyógyulás. Azonban sajnálatos módon sok vallási felekezet Jézus nevében törvény alatt tartja híveit, és elhallgatja a legfontosabbat, miszerint fontos az embernek újonnan születni Jézus szavai és Isten ereje által, hogy megkapja az Istennel való személyes kapcsolat ajándékát. Ha ezek az emberek erről a fontos dologról nem beszéltek, akkor egy megcsonkított, erőtlen istenképet mutattak be ők is, amelyre senki sem akarná rábízni az életét, a saját és gyermeke egészségét.
Az általad említett gyógymódokról, a germán medicináról és a kínai gyógyászatról nem látom értelmét beszélni, mert amennyiben Istenhez fordulsz/fordultok, tárgytalanná válik a dolog. Hisz, mint mondhattam, sokan, akik Istenre és az Úr Jézus szavára bízták az életüket, mindenféle emberi beavatkozás nélkül meggyógyultak ugyanúgy, ahogy történt ez kétezer évvel ezelőtt is.
Ilyen dicsőséges és jóságos a mi Mennyei Atyánk!
Fohászkodom érted, és a gyermekedért, hogy igazi gyógyulást kapjon, és abban a gyógyulásban Isten és az Úr Jézus jósága, féltő szeretete nyilvánuljon meg, hogy megtudják mások is, hogy ki az igazi doktor! 🤍🩸🙏
Bővebben:
https://kialtoszo.hu/vannak-akik-sosem-veszitenek/
https://kialtoszo.hu/kereszteny-kundalini/
