Szeretjük a nagy utazásokat, és szeretünk nagyokat mondani, miközben titkon azt reméljük, hogy azáltal mi is naggyá válhatunk.
És ez ideig-óráig meg is történik, de csak úgy, mint a lufival: minél nagyobbra fújják, annál nagyobbat durran, amikor kipukkad. És a durranás után, mint tudjuk, nemcsak kicsi lesz, hanem helyrehozhatatlan károkat szenved.
Akik a lenti mérce szerint váltak naggyá, azt mondják, az ember nemcsak a Földet hódította meg, hanem már a világűr feltárásában is jelentős sikereket ért el. És ezt a többség elhiszi.
Azonban, ha arra gondolok, hogy kis dolgokban is milyen nagyokat tud gurítani az ember, bele sem merek gondolni abba, hogy a nagy dolgokról mekkorákat lehet vetíteni, és mennyi embernek.
Ha egy kis családban is olyan súlyos titkok, és kegyes hazugságok vannak, amelyek csak hosszú évek múlva derülnek ki, ha egyáltalán kiderülnek, milyen titkok és hazugságok lehetnek olyan szinteken, mint a világpolitika, a világgazdaság és a ‘zűrkutatás’? Bele sem merünk gondolni.
Sőt, ha az ember meglátja, milyen mesteri módon át tudja verni saját magát, hiszem, hogy elmegy a kedve attól, hogy a nagyon nagy méretű, és nagyon távoli dolgok alapján próbálja meg kideríteni az élet értelmét.
A Jelenések könyvében szereplő fenevad képe és a fenevad nagyokat mondó szája nem más, mint a világmédia hálózata, amely a televíziók és a telefonok képernyőin keresztül adagolja a nagy és távoli dolgokról szóló szenzációs híreket, amelyek mellett eltörpülnek az emberi szív dolgai. Emiatt szinte senki sem foglalkozik a saját szíve tartalmával. Pedig Teremtőnk szerint az az egyedüli fontos dolog, ami valóban számít.
Ezeket a nagy és szenzációs híreket Isten nélkül az ember meg sem tudja ítélni, hisz az a tudás, ami alapján megítélhetné, szintén attól származik, aki ezekkel a nagy dolgokkal megtöltötte a fejünket.
Ezért mondja az Úr Jézus, hogy kérjünk Szent Lelket. Más szóval kérjük szemeink megnyitását, hogy megláthassuk, milyen tartalmak vannak a szívünkben, amelyek elválasztanak bennünket az élettől és annak Teremtőjétől, a Magasságos Istentől, hogy megszabadulhassunk azoktól.
Kérjetek, és adatik néktek!
