Egyszerű kérdés: Hogyan győzhetnék meg bárkit is arról, hogy a bizonyságok megosztásában és a Krisztus szavának felvállalásában van az élet, ha én elhallgatok?
Vagy hogyan győzhetett volna meg Jézus bárkit is arról, hogy nem a vallásban, hanem az Istennel való személyes kapcsolatban van az élet, ha elrejti mindazt, amit az Atya mutatott neki? Vagy pedig hogyan adhatták volna tovább az apostolok Krisztus örökségét, ha egymás között megegyeznek, hogy kész, ennyi volt, eljött a hallgatás ideje? Avagy nem azt mondta-e Jézus, hogy osszuk meg a mindennapi kenyeret, vállaljuk fel az ő nevét és beszédét, és aki mindvégig kitart, idvezül? És nem azt mondta-e, hogy boldog az a szolga, akit a ház Ura, amikor visszajő ilyen munkában talál?
Vigyázzatok, mert most van az, hogy (Jézus nevét is felhasználva) megpróbálják elhitetni, és elhallgattatni a választottakat is. Aki most elhallgat, annak tudnia kell, hogy nem azzal vállal közösséget, aki az életét adta Isten beszédéért, hanem az ő ellenségével, aki arról próbál meggyőzni, hogy a hit magánügy. Ha Krisztus hite magánügy lett volna, már rég nem létezne ember a Földön.
Engem évek óta kísértenek azzal, hogy hallgassak már el, és sajnos az én hűtlenségemnek köszönhetően valamennyire meg is tudták rengetni a hitemet, főképp, amikor a legjobb barátomon keresztül is elért a kísértés. Ezért nyilvánosan is megvallom, hogy tévedtem, és vétkeztem valahányszor azt hittem, és azt hitettem el másokkal, hogy nekem már hallgatnom kell.
Bizonyára lesz majd olyan is. De ahhoz előbb meg kell halnia ennek a testnek.
„A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” Mt 24:27