
Amit egyetértésnek hiszünk, az valójában megalkuvás, kompromisszum. Az egyetértésünk lényege az, hogy kölcsönösen mosolygunk egymás hazugságaira azáltal benne tartva szeretteinket a ‘vidám haldoklásban’., amit közmegegyezés szerint életnek nevezünk.
Mivel nem vagyunk szabadok az igazságban, függünk egymás hazugságaitól: egy más ember elismerésétől, dicséretétől, egy más valaki egyetértésétől, segítségétől. Így leszünk mi is egy másolat, aki elvesztette eredetiségét, Isten hasonlatosságára teremtett egyedi és megismételhetetlen emberi mivoltát.
Minél többet másolunk, és minél inkább függünk másoktól, annál távolabb kerülünk az élettől, és annak Teremtőjétől, az Élő Istentől. Aki közel van hozzá, az nem szorul arra, hogy más-öljön, mert annak bőségesen adatik fentről.
Az Úr Jézus, akinek nevét és szavait szégyelli a modern ember, azt mondja, hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicséretet, dicsőséget, de azt a dicséretet, amely Istentől van, nem keresitek? (Jn 5:44)
Mi az Istentől való dicséret? A békesség. Ezért mondja Jézus, hogy békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” Jn 14:27
„Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.” Rm 14.17
Ezt azonban emberi eszközökkel lehetetlen megszerezni. Nem lehet sem megtanulni, sem megvásárolni, mert ez Isten ajándéka azok számára, akik annyira jól laktak az eddigi életükkel, amelynek ők voltak az urai, hogy hajlandók azt mindenestől maguk mögött hagyni. És őszintén vágynak arra, hogy a saját akaratuk helyett, ami a betegségbe és a fájdalomba vitte őket, Isten akarata legyen meg, ami gyógyulás és élet.
Kérjetek, és adatik néktek! Keressetek, és találtok! Zörgessetek, és megnyittatik néktek. Mert, aki kér, mind kap. Aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Boldogok, akik éhezik, és szomjazzák az igazságot, mert megismerik azt, és az igazság szabaddá teszi őket.
https://kialtoszo.hu/amig-volt-panasz-volt-megoldas-is/
https://kialtoszo.hu/a-testi-let-metafizikaja/