Honnét származik, és hova visz az ábránd? Mi köze az ábrándnak a gyomorrontáshoz? Hát a lélekrontáshoz?
Gyomorrontás a tilosban
A szomszédom autóját láttam, amely tilosban parkolt. Tudtam, hogy kellene segíteni neki, hogy továbbmenjen, kicsit meg kellene taszítani, de nem álltam meg, mert én is nagyon siettem. Sőt, még fékem sem volt.
Mellettem egy régi barátom ült, akire úgy emlékszem, mint egy vallásos emberre. Az autóm féktelenül gurult tovább.
Közben megtudtam, hogy a szomszéd azért állt meg azon a helyen, mert gyomorrontást kapott, és felszaladt a lakásba, hogy könnyítsen magán. Ezek voltak az álomképek. Következzen a megértés.
Az autó a földi életünket jelképezi, amely sokszor tilosban parkol, de nem a földi (lenti) értékrend szerint, hanem a fenti értékrend szerint. Mint tudjuk, az eszeveszetten száguldó, modern világ értékrendje szerint mindenki azt gondolhatja, hogy rendben van az ő élete. Főképp, ha felveszi a kívülről diktált tempót.
Azt mondja az írás, hogy mindenki jó és igaz a maga szemében, de csak Isten a tudója, hogy mi van az ő szívében. (Péld 21:2)
„Nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim,” Ézs 55:8
A gyomorrontás pedig a lélekrontásra utal. Mert ahogy a gyomrunk megbetegszik a rossz testi tápláléktól, éppen úgy a lélek is megbetegszik a rossz szellemi tápláléktól, ami kényszerparkolást eredményez.
Annak jelentése, hogy a vallásos barátom mellettem ült az autóban, és én féktelenül száguldottam tovább, az, hogy már nem igazán vannak őszinte, meghitt emberi kapcsolatok. A facebookon ‘teccikeljük’ egymást, de a valóságban jóformán senkit sem érdekel, mi van a másikkal. A lelki dolgokról pedig egyenesen ciki beszélni. Tehát a felszínesség, aminek következtében nagy sebességgel elhajtunk egymás mellett, vallássá nőtte ki magát. És az intézményesített vallások a modern spiritualitással karöltve egy olyan lelkiséget népszerűsítenek, ami csak arra elegendő, hogy az unió által diktált tempóban elszáguldjunk egymás mellett.
Néha, amikor találkozok valakivel, és az illetőnek sietős a dolga, azt mondom, hogy ne siess, mert a temető megvár.
Mivel ez számomra is nagyon fontos figyelmeztető álom, és sokszor én is inkább a kényelmes utat választanám, mint a kényelmetlenebb személyes beszélgetést, felhívtam a szomszédomat. Elmondtam neki, hogy azért hívtam, mert láttam ezt az álomképet, és gondoltam talán nem veszi rossz néven, ha megkérdem, hogy van. Viccesen mondtam neki, hogy ne törődjön, mert ha már nem leszek, vagy ő nem lesz, nem fogom zavarni. 🙂
A szomorú valóság az, hogy a mai világban egyre kínosabb dolog az őszinteség, és egyre nagyobb teret hódít a felszínesség vallása. Ezért kicsi a valószínűsége annak, hogy valaki túlságosan meghatódik egy ilyen nem rendhagyó telefonhívástól. És én nem is várom el, hogy meghatódjon, mert hiszem, hogy azokról a dolgokról, amelyekről én beszélek, ember embert nem tud meggyőzni. Engemet sem emberek győztek meg, hanem a Mindenható Isten. Mindazonáltal elmondom én is, amit elmondhatok, mert az sokat segíthet abban, hogy az ember megértse, miért történnek úgy a dolgok, ahogy történnek. Hiszem, hogy akiben van alázat, és elgondolkodik ezeken a szavakon, netán még fohászkodik is a Mindenható Istenhez látásért, sok fölösleges fájdalmat, és szenvedést elkerülhet.
Szomorúan tapasztalom, hogy ebben a mesterségesen felgyorsított világban sokan a temető kapujáig szaladnak megállás nélkül, mert azok az impulzusok, amelyek meglassíthatnák őket, túlságosan ritkák, és túlságosan gyengék. Az emberek figyelme pedig túlságosan meg van kötve a mulandó, rothadásra ítélt dolgok által, és egyre kevesebben vannak, akik bizonyságot tesznek arról, hogy van más lehetőség is, de csak Istennel és az ő szavával. Mert az emberek szava, az emberi értelem nem oda visz, ahova bárki is szeretne menni. A próféta ajkai által Teremtőnk azt mondja, hogy átkozott, aki az Ő szava és ereje helyett emberi értelemben és emberi erőben bízik. Pál apostol pedig azt mondja, hogy aki vet a testnek, a testből arat veszedelmet, aki pedig a léleknek vet, a lélekből arat örök életet. Azonban ezek olyan igerészek, amelyekről nem túl jövedelmező beszélni. Ezért nem is nagyon beszélnek a hivatalos vallási szervezetek ezekről a dolgokról. Úgy csűrik-csavarják Isten kijelentéseit, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon. És ennek az a következménye, hogy a káposzta is elrothad és a kecske is éhen hal.
Én kívánom, hogy akik olvasták ezeket a sorokat, ne várják meg, hogy a kecske éhen halljon, hanem kérjék szemeik megnyitását a Mindenható Istentől, hogy megláthassák, mi az, ami ebben az őrült hajszában tartja őket, mi okozza a lélek gyomorrontását, ami miatt kénytelen olyan helyen parkolni, ahol nincs biztonságban az ő járműve.
„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” Mt 7:7
Fontos megjegyezni, hogy noha az Úristen teljesen ingyen felkínálja a látást, a szembesülés lehetőségét és a lélek gyógyulását, nem kényszeríti rá senkire. Isten ajándéka az adófizetéssel ellentétben nem kötelező. Ez az egyszerű oka annak, hogy nem csak a menny létezik, hanem a pokol is, amelyet sokan már a földi életükben is megtapasztalnak. Magyarul, aki nem kér Istentől, az nem is fog kapni tőle semmit, csak azt a mérgezett eledelt, amiből, ha sokat fogyasztunk, gyomor és lélekrontást kapunk, És csak Isten a tudója, hogy melyik az a pont, amelyet átlépve, gyógyíthatatlanná válik a lélek.
Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!
Mit jelent a lelki szegénység?
A gyermekek lelki szegények, a felnőttek nem. Avagy a gyermekek lelkére nem tapad sok fölösleges tudomány, szellemi tartalom, ami megnehezítené az ő lelküket. A felnőttek lelke pedig le van terhelve olyan szellemi gazdagsággal, amiről nekünk valamikor azt mondták, hogy boldoggá, és sikeressé tesz. Viszont mi ennek épp az ellenkezőjét tapasztaljuk.
Erre mondhattam, hogy könnyebb az embernek akár lelkileg, akár anyagilag gazdaggá válni, mint ‘megszegényedni’, mert azt a sok mindent, amit rátettünk a lelkünkre, nem tudjuk letenni. Hogy miért? Azért, mert már azzal azonosulunk. A gyűjtött anyagi és szellemi kincsekkel. Ezzel szemben a gyermekek mivel azonosulnak? Hát a játékkal és az életörömmel. Könnyen fogadják, és könnyen elengedik a dolgokat. Könnyen megbántódnak, de ugyanolyan könnyen meg is bocsájtanak.
Ez az, ami nekünk, anyagilag és szellemileg ‘meggazdagodott’ felnőtteknek, már nem igazán megy.
Van egy orosz film. A címe Stalker. Andrej Tarkovsky rendezte. Abból idézek egy rövid szösszenetet:
„…legyenek gyámoltalanok, akár a gyermekek,
mivel a gyengeség nagy, az erő pedig hitvány.
Mikor az ember megszületik, gyenge és rugalmas,
mikor haldoklik, erős és kemény.
Mikor a fa nő, zsenge és rugalmas,
mikor száraz és merev, haldoklik.
A keménység és az erő a halál kísérői,
a rugalmasság és a gyengeség
a lét frissességét fejezik ki.
Ezért nem győzhet az,
ami megszilárdult.”
Andrej Tarkovszkij – Stalker”
Azt mondja Jézus, hogy ‘elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted.’ Tehát a boldogsághoz nem emberi bölcsesség kell, hanem gyermeki alázat, gyengeség, rugalmasság.