Mindenki az istenadta életidőből és életerőből gazdálkodik úgy a jók, mint a gonoszak. Egyesektől az erő elvétetik, mert visszaélnek azzal, nem az életre fordítják, hanem a pusztításra. Az ilyenek, mivel nem kapnak fentről, az embertársaiktól szerzik meg az életerőt, akiknek még ad a Jóságos Isten. Ilyen a legtöbb vallási és politikai vezető, és a tömegek által bálványozott csillagok, sztárok nagy része. Mivel az önimádat rabjai, ezért Isten már elzárta fölöttük a csapot, és arra kényszerülnek, hogy embertársaiktól szerezzék meg az erőt csellel, ravaszsággal, hogy tovább építhessék a Bábel tornyaikat, a saját földi birodalmukat dicsőségüket.
Aki az utolsó percig kitart az önimádatban, a tolvajlásban, attól elvétetik a kegyelem, és mint kiszáradt gyümölcsfa, amely már nem terem gyümölcsöt, a tűzre vettetik, és megégettetik.
Milyen fa vagy te?
Olyan, amely elszívja mások elől a táplálékot a saját gazdagságára, de gyümölcsöt nem terem, és amely a másoktól elvett életerőt a halálra fordítja? Vagy olyan, amely az Istentől kapott kegyelmet az életre fordítja, és sok gyümölcsöt terem Isten örömére?
Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik. (Lk 3:9)
…de kegyelmes az Élet Szerzője. A tolvajok közül is megmenti azokat, akik, amikor hallják az élet szavát, meglágyítják a szívüket, és megvallják, hogy eddigi életvitelüket az élet pusztítására fordították. Én is tolvaj voltam, amikor hallottam Isten életre hívó szavát, mégis kedves volt Neki, hogy megszólítson, és feltámasszon engem. Ugyanígy hallod és olvasod te is e szavakat, hogy megláthasd mit tettél mostanig, őszintén megbánhasd, hogy az életet romboltad, feloldozást nyerj, és megmenekülj.
Az egyik lator a kereszten menekült meg, mert meglátta, belátta, és őszintén megbánta, hogy az életét, mások életének kifosztására fordította. De a másik lator megmaradt büszkeségében és az önimádatban, és az árulók sorsára jutott.